A képviselő-testület rendkívüli ülésen fogadta el Zugló 2019-es büdzséjét. A 13 igen és 7 nem szavazattal jóváhagyott költségvetési tervezet 31,3 milliárd forintos bevétellel és ugyanennyi kiadással számol. A kerület 2019-ben 3,7 milliárd forintot fordíthat beruházásra és felújításra.
A büdzsé 100 millió forintos többlettel rendelkezik, ami a 2018-ban keletkezett egymilliárd forintos működési pénzmaradvány bevonásából származik. A 2019-es költségvetés az előző évivel ellentétben nem tartalmaz megtakarítási kötelezettséget.
A kerületi bevételek többsége továbbra is a helyi és a fővárosi adókból, illetve az állami támogatásból folyik be a kerület kasszájába, azonban a büdzsé 993,1 millió forintos pályázati támogatással is számol.
A kerület működési kiadása a tervek szerint 24,6 milliárd forint lesz. Zugló önkormányzata 2019-ben felújításra 2,1 milliárd, míg fejlesztésre 1,6 milliárd forintot fordít. Ezen túlmenően a büdzsében felhalmozási kiadásokra 4,1 milliárd, míg finanszírozási kiadásokra 2,1 milliárd forint áll rendelkezésre.