Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Elfogadták Zugló sportkoncepcióját

Térfigyelő kamerák felújítása és telepítése, együttműködési szerződések megkötése, a kerület sportkoncepciójának elfogadása – egyebek mellett ezekről is döntött Zugló képviselő-testülete június 21-i ülésén. Ezen túlmenően arról is határozat született, hogy az önkormányzat pályáztatással Angol utcai ingatlanokat értékesít. Ennek eredményeként Zugló várhatóan több mint húsz korszerű önkormányzati tulajdonú bérlakáshoz juthat.

A tanácskozás kezdetén Karácsony Gergely polgármester (PM) bejelentette, folytatta a tárgyalásokat az együttműködésről a Városliget Zrt.-vel. Két megbeszélést tartottak, ezeken konkrét javaslatokról is tárgyaltak. Várhatóan hamarosan a testület elé kerülhet a megállapodás tervezet.

Sportrendelt és sportkoncepció

A képviselők elfogadták az önkormányzat új sportrendeletét és Zugló Sportkoncepcióját. Az intézkedés egyik új eleme az önkormányzati sportegyesület létrehozása, amelynek az amatőr sport kibontakozása, illetve a profi utánpótlás biztosítása lesz a feladata. Ezen elképzelés finanszírozására az önkormányzat bevételeinek egy százalékát fordítja majd.

A vitában felszólaló Lévay Sándor képviselő (MSZP) kifejtette: a koncepció és a rendelet egyaránt alkalmazkodik az elmúlt években megváltozott feltételeihez, elfogadásra javasolja. Hevér László képviselő (MSZP) bejelentette: támogatja a beterjesztést, ugyanakkor megjegyezte, miután a rendelettervezet nem foglalkozik a nyugdíjas sporttal, azt az idősügyi stratégiába kell beépíteni.

Barta János képviselő (LMP) szintén helyeselte egy önkormányzati sportegyesület alapítását. Azt viszont hiányolta, hogy a koncepció nem foglalkozik a kerületben működő, nehéz helyzetben lévő sportegyesületek támogatásával. Miután a vita során kiderült, hogy a sportkoncepcióban vannak félreérthető mondatok Rozgonyi Zoltán alpolgármester (Fidesz) azt javasolta: a rendeletbe kerüljön be, hogy az önkormányzat biztosítja minden zuglóinak a sportolás lehetőségét és azoknak is esélyt ad tehetségük kibontakoztatására, akik helyzetüknél fogva önerőből nem sportolhatnak.

A testület határozott a Füredi úti lakótelepen működő térfigyelő rendszer rekonstrukciójáról. A képviselők az első ütem megvalósítására 6,9 millió forintot biztosítottak, emellett hozzájárultak három új kamera telepítéséhez, és azt is támogatták, hogy az Egressy út – Róna utca kereszteződésében térfigyelő kamera létesüljön.

Együttműködési megállapodás

A képviselők arról is döntöttek, hogy az önkormányzat együttműködési megállapodást köt a Nyugodt Szív-, illetve a Gézengúz Alapítvánnyal. Az utóbbi szervezet a következő két évben a kerülettől havonta maximum 15 gyermek után kaphat támogatást. A fejenként hétezer forintos összeget a születési károsult zuglói gyermekek szakvizsgálatára és kezelésére fordíthatják. A Nyugodt Szív Alapítvánnyal pedig arra szerződtek, hogy a szervezet saját erőből újít fel egy lakhatatlan önkormányzati bérlakást az “Együtt a lakhatásért!” program keretében.

A képviselő-testület a Zuglóiak Egymásért Alapítványt (ZEA) 17 981 501 forintos támogatásban részesítette. A ZEA a kommunális adó-visszafizetés során felajánlott pénzt a nehéz helyzetben lévő személyek, családok és fiatalok támogatására fordíthatja.

A grémium hozzájárult, hogy az önkormányzat szerződést kössön a Budapest Gyógyvizei és Hévizei Zrt.-vel (BGYH) a Paskál fürdő mögötti kerékpárút, járda és híd használatára. Az uszoda fejlesztése kapcsán ugyanis a BGYH megvásárolta a strand melletti telket, amellyel a fent említett létesítmények is a tulajdonába kerültek. A probléma rendezésére az önkormányzat hozzájárult, hogy az Egressy út sarkán lévő – jelenleg a Budapesti Metropilitan Egyetem által bérelt – telkén a BGYH parkolót létesítsen. Ennek fejében továbbra is mindenki számára használható lesz a kerékpárút, a híd és a járda.

Ingatlanértékesítés

Az ülésen arról is döntés született, hogy az önkormányzat három Angol utcai ingatlanját olyan pályázati konstrukcióban értékesíti, amely eredményeként a tender győztese a felépített lakások egy részének tulajdonjogát a kerületre ruházza. Erre a megoldásra azért van szükség, mert Zugló forrás hiányában csak ilyen formában juthat korszerű, alacsonyabb fenntartási költségű bérlakásokhoz.

Hajdu Flórián alpolgármester (MSZP) szóbeli kiegészítőjében kifejtette: az önkormányzat ebben a formában 22 új, 1154 m2 összalapterületű lakáshoz juthat, amelyek mindegyikéhez parkoló és tároló is tartozik. A lakások piaci alapú bérbeadásából az önkormányzatnak évente 25-30 millió forintos bevétele származhat.

Szabó Rebeka alpolgármester felszólalásában úgy fogalmazott: az új házak jót tesznek a környéknek, azonban a beruházással megnövekedő lakosságszám miatt infrastrukturális fejlesztésekre lehet szükség. Ebbe a befektetőt is be kellene vonni.

Barta János hozzászólásában aggodalmát fejezte ki a beruházás kapcsán, szerinte ugyanis Zugló az építkezések miatt folyamatosan veszít kertvárosi jellegéből. Az Angol utca és környéke túlzsúfolt, ott nem új lakásokra, hanem játszótérre és spotpályára lenne szükség.
Papp Dezső

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb