Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Elkezdődött a komposztkeretek kiosztása

Komposztkeretre a kertes- és társasházak lakói pályázhattak, az első ütemben több mint kétszáz keretet osztottak szét.

Péntek délután elkezdődött az áprilisban meghirdetett komposztkeret-kiosztási program első üteme. A kertes- és a társas házak lakói összesen 450-500 darab komposztkeretre pályázhattak, az első ütemben ezek felét adták át. Legközelebb ősszel osztanak majd komposztkereteket.

Szabó Rebeka az akció fontosságát hangsúlyozta beszédében. Az alpolgármester szerint a komposztkeretek osztása egy újabb lépés a zuglóiaknak, hogy egy igazán zöld és fenntartható kerületben élhessenek.

A programban a zuglói önkormányzat civil partnere, a SZIKE Egyesület képviseletében Gellért Miklós tartott előadást a komposztálás alapjairól. A program harmadik fázisában – a tervek szerint – a zuglói óvodáknak, iskoláknak és egyéb közintézményeknek is adhat majd az önkormányzat komposztkereteket.

A Környezetvédelmi Bizottság márciusi döntése nyomán a programot teljes egészében a Környezetvédelmi Alap finanszírozza, összköltsége pedig meghaladja a három és fél millió forintot.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb