Zuglóba igazolt Márton Anna, a hazai női kardvívás „nagyasszonya”, a felnőtt világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes.
Eddig sem szűkölködött tehetségekben a BVSC-Zugló női kardcsapata, melyben szinte csak világbajnoki érmesek szerepeltek. Elég csak a kadet és junior világbajnok, ifjúsági olimpiai bajnok és nem mellesleg felnőtt Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes Pusztai Lizát említenünk, aki mellett már egy újabb „királykisasszony”, a kadet világbajnok Szűcs Luca bontogatja szárnyait.
Ez a csapat már eddig is bombaerős volt, ám a jövőben még erősebb lesz. 2021-ben ugyanis Zuglóba igazolt Márton Anna. Az MTK korábbi vívója a hétvégén mutatkozott be először új csapatában, és Lizával, valamint Lucával kiegészülve tükörsimán nyerték a Magyar Kupa soron következő 5. fordulóját. Márton Annáék a döntőben 45-29-re verték az egykori BVSC-s vívókból álló Vasas gárdáját. Anna hosszabb sérülést követően most lépett először pástra, az egyéni versenyt ki is hagyta, melyben klubtársa, Pusztai Liza nyert, Szűcs Luca pedig harmadik lett.
Anna és Liza a magyar válogatott vezéregyéniségei is. Annak a válogatottnak, melynek mindössze egy versenyen kell majd jól vívnia annak érdekében, hogy ott lehessen a tokiói olimpián.