Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Mesevarázs című rajzpályázatot a Kaffka Margit Általános Iskolában november 25-én, amelyen ezúttal kizárólag az intézmény saját növendékei vehettek részt.
A pályázat témája az idén 80 esztendős Csukás István meséi voltak. A szervezők a Kossuth-díjas magyar írót is meghívták a pénteki rendezvényre, ám ő betegsége miatt nem lehetett jelen. Írt azonban egy levelet a zuglói iskolának, melyet a díjkiosztó gálán felolvastak.
Fotó: Riersch Tamás
Az idei rajzpályázaton az iskola pedagógusaiból álló zsűri a 240 pályamunkából 19-et díjazott. A díjakat a győztesek és a különdíjasok Lévai Sándortól, az önkormányzat Köznevelési, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottságának elnökétől vehették át.
A Mesevarázs rajzpályázatnak lényege, hogy nemcsak díjazzák, hanem el is árverezik a gyerekrajzokat, melyekre a szülők licitálnak. A november 25-i díjátadón 220 rajzra lehetett licitálni. Az idei aukció bevételéből – a három legdrágább rajz egyaránt ötezer forintért kelt el – januárban az utazó Planetáriumot szeretnék majd elhívni az iskolába.