Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Évtizedek óta nem látott fejlődés lesz Zuglóban

Zugló jövőjével kapcsolatos elképzeléseiről tartott tájékoztatót a városrész új vezetése és a kerület országgyűlési képviselője a Zuglói Civil Házban.

A Városért Egyesület novemberi, Program Zuglóért című kerekasztal-beszélgetésén Horváth Csaba polgármester, Tóth Csaba, a kerület országgyűlési képviselője, illetve Szabó Rebeka, Hajdu Flórián és Horváth Zsolt alpolgármesterek beszéltek a következő öt év terveiről.

Fejlesztések

Horváth Csaba tájékoztatójában kiemelte, programjuk továbbra is négy pillérre, a fejlődő, a gondoskodó, a biztonságos, és a zöld Zuglóra épül. Ehhez azonban egy ötödik elem is csatlakozott, amely arra irányul, hogy a kerületben valósuljanak meg a korábban elmaradt központi beruházások. A polgármester ezek között említette a 4-es metró Zuglóba hozatalát, a kisföldalatti Mexikói úti végállomásának rendbetételét, a Nagy Lajos király útja korszerűsítését, a nem kerületi tulajdonú utak rendbetételét, az Örs vezér tere akadálymentesítését, illetve a Rákos-patak revitalizációját. A nagyszabású fejlesztési tervekről szólva Horváth Csaba kifejtette, céljuk a Bosnyák tér teljes rendbetétele. Ennek részét képezi a Thököly út–Nagy Lajos király útja kereszteződésének zöld környezetű körforgalommá alakítása, a villamospálya füvesítése, a villamos remiz kulturális központtá alakítása. Ezen túlmenően szeretnék felépíteni Zugló új városközpontját, amely a közösségi tér mellett szolgáltatásokat is biztosítana a lakosságnak. A polgármester a továbbiakban arról is beszélt, hogy a céljaik között szerepel Rákosrendező fejlesztése, ahol egyebek mellett egy új Vidámpark is megvalósulhatna.

Egészségmegőrzés

Horváth Csaba azt is megemlítette, hogy kiemelt szerepet szánnak az egészségmegőrzésnek. Ennek érdekében évente 5000 kerületi lakos ingyenes szűrését végzik el, és azt is meg akarják oldani, hogy a balesetet szenvedett zuglóiakat ezentúl az Uzsoki Utcai Kórházban lássák el. Ezen túlmenően fontosnak tekintik a bérlakás-felújítás elindítását, az idősek támogatásának bővítését, valamint a megváltozott munkaképességűek álláshoz juttatását és az újszülöttek támogatását. A polgármester bejelentette, parkfelelősi rendszert vezetnek be. Ennek keretében minden zuglói parknak meglesz a maga gondnoka, aki jelzi a problémákat az önkormányzat felé. A polgármester azt is elmondta, hogy új kezdeményezésként minden kerületi újszülött tiszteletére – lakóhelyének közelében – fát ültetnek, amelyet a család is gondozhat.
Horváth Csaba arról is szólt, hogy az áldatlan állapotok felszámolására a helyhatóság átveszi a MÁV-tól a két zuglói vasútvonal menti területeket, amelyeket rendbe tesz, és a lakosság igényeinek megfelelően hasznosítja.

Városközpont-építés

Tóth Csaba, Zugló országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az ismertetett program az öt éve elindított projekt alapjaira épül, és évtizedek óta nem látott fejlődést eredményez majd Zuglóban. Az országgyűlési képviselő azt is hírül adta, hogy elindítják a Szomszédom a polgárőr elnevezésű közbiztonsági projektet, majd arról beszélt, hogy a városközpont az eredeti elképzelésektől eltérően valósul meg. Mint hozzátette, ennek az a legfőbb oka, hogy időközben megváltoztak a külső körülmények.
Tóth Csaba szerint a fejlesztés Zugló számára milliárdos adóbevételt hoz majd, és további beruházásokat is generálhat.

A jó programok folytatódnak

Az országgyűlési képviselő után az alpolgármesterek mondták el, hogy szakterületükön milyen terveket kívánnak megvalósítani.
Szabó Rebeka alpolgármester arról tájékoztatta az eseményen megjelenteket, hogy a jól bevált zuglói, szociális modell megmarad, a rászorulók támogatását szolgáló rendszert továbbfejlesztik. Az alpolgármester hozzátette, hogy az államilag alacsony bérezésű egészségügyi-, szociális- és gyermekintézményi dolgozók Zuglóban tartására különböző támogatási formákat hoznak létre, ezek között az anyagi juttatáson túl szerephez jut majd a lakhatás segítése. Szabó Rebeka kijelentette, tovább viszik a felelős állattartást és a szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő kampányt is.

Horváth Zsolt alpolgármester hozzászólásában kiemelte, folytatódik a zuglói sportlétesítmények korszerűsítése, és a jövőben nagy hangsúlyt fektetnek a könnyen elérhető, szabadtéri sportolást segítő eszközök telepítésére is. Az alpolgármester közölte, a lakosságot zavaró légtérzaj minimalizálása érdekében a szomszédos kerületekkel összefogva tesznek lépéseket.

Hajdu Flórián alpolgármester ismertetőjéből az derült ki, hogy továbbra is fő szempont lesz a zöld felületek megóvása, illetve lehetőség szerinti növelése. Folytatják a parkfelújítást és a játszóterek rendbetételét, a felnőttek számára pedig kondi parkokat létesítenek. Az alpolgármester azt is elmondta, hogy a közbiztonság növelése érdekében tovább bővítik a kamerarendszert, illetve szükség szerint személyi és technikai szempontból is fejlesztik a képfigyelő állomásokat. Ezen felül javítani szeretnék a gyalogátkelőhelyek láthatóbbá tételét, valamint folytatják az egészségügyi és a gyermekintézmények felújítását.

Fotó: Képszerkesztőség

Lakossági észrevételek

A tájékoztatókat követően az eseményen megjelentek kérdéseket tehettek fel a városvezetőknek, illetve kifejthették a véleményüket az elhangzottakról. A felszólalók közül többen is elmondták, hogy elnyerte tetszésüket a bemutatott program.
A zuglóiak egyebek mellett azt kérték, hogy a 77-es és a 82-es troli útvonalán csak alacsonypadlós jármű közlekedjen, a játszóterek közelében létesüljenek nyilvános illemhelyek, valamint a városháza tegyen lépéseket a parkolókban „felejtett” roncsautók elszállítására. Az Örs vezér terei fizetős várakozási zóna határán kívül lakók parkolási problémáik megoldásában kértek segítséget, míg mások a kerékpáros úthálózatra vonatkozó bővítési igényüket adták elő. Ezen felül voltak olyanok is, akik az Örs vezér tere elhanyagolt, helyenként balesetveszélyes állapotára hívták fel a városvezetés figyelmét. A Mogyoródi úti sportpálya környékén élők pedig a létesítmény előtti parkoló pormentessé tételét kérték az önkormányzattól.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb