A Zugló Sportjáért Rátonyi Gábor Emlékserleg elismerés zuglói székhelyű sportegyesületekhez tartozó vagy Zuglóban lakó sportolónak, sporttal foglalkozó szakembernek, sportolói vagy sportot támogató közösségnek – így különösen sportegyesületnek, sportintézménynek, szakosztálynak, csapatnak – adományozható, aki vagy amely
- világversenyen vagy nemzetközi versenyen érmes helyezést ért el,
- nemzetközi vagy hazai versenyeken legalább öt éven keresztül kiemelkedő eredményeket ért el,
- az előző két pontban foglalt sportoló vagy csapat edzője,
- az utánpótlás nevelésében legalább öt éven át kiemelkedő eredményeket elért edző,
- olyan sportszervező vagy szakember, aki legalább 10 éven át közreműködött a kerület sportfejlesztési terveinek kidolgozásában, a feltételrendszer megteremtésében, továbbá a tervek gyakorlati megvalósításában,
- olyan társadalmi munkás, aki legalább 10 éven át rendszeresen és hatékonyan részt vett a kerület sportmozgalmának szervezésében, teljesítésében, irányításában,
- a kerület nevelési-oktatási intézményében legalább 10 éven át a tanulóifjúságnak a sporthoz való kapcsolata fejlesztésében, a tehetségek kiválasztásában és gondozásában tevékenyen résztvevő pedagógus,
- anyagi támogatással rendszeresen hozzájárult a testnevelés és a sportolás kerületi feltételrendszerének a megteremtéséhez, javításához, vagy
- kerületi székhelyű sportegyesületként legalább 10 éven át a versenysportban, az utánpótlás-nevelésben és a szabadidős sport szervezésében, támogatásában kiemelkedő eredményeket ért el.
Évente legfeljebb 5 Zugló Sportjáért Emlékserleg adományozható, amelyből legfeljebb kettő adományozható két főből álló vagy annál nagyobb közösség részére.
Az elismeréssel járó pénzjutalom
- százezer forint, ha az elismerés a természetes személy egyéni teljesítményének az elismerése,
- kétszázezer forint, ha az elismerésben közösség részesül.
Az elismeréssel tárgyi emlék jár. A tárgyi emlék formája egy 30 cm magasságú emlékserleg. Az elismerés átadására a Sportolók Karácsonya alkalmából szervezett ünnepségen kerül sor.
Kérem, hogy javaslatát a Zugló Sportjáért Rátonyi Gábor Emlékserleg elismerésre 2021. október 20-ig a mellékelt adatlapon küldje meg Horváth Zsolt alpolgármesternek, Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata (1145 Budapest, Pétervárad utca 2.) címre és szkennelve a nagy.laszlo@zuglo.hu címre!
Letölthető dokumentum: