Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Fiatal zuglói sportolók támogatása – 2019.

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának
pályázati felhívása
“Fiatal Zuglói Sportolók Díj” kitüntetésre

A pályázat célja támogatásban részesíteni azokat az állandó zuglói lakóhellyel rendelkező, illetve zuglói egyesületben a 107/2011 (VI.30) Korm. Rendelet 2.§ 10. pontjában meghatározott korú („a korosztályos versenyrendszerre (bajnokságra) vonatkozó versenyszabályzatban a versenyen, mérkőzésen való részvétel alapját képező életkor alsó határát betöltött, de felső határát meg nem haladó korú amatőr versenysportoló”) versenyzőket, beleértve a fogyatékkal élőket is, akik – egyéni és csapatsportágakban – és elsősorban nemzetközi szinten kimagasló eredményeket értek el, a felnőtt  kor alatti  három  utánpótlás  korosztályban – serdülő, ifjúsági vagy kadet, junior valamint felnőtt fogyatékkal élő korosztályba tartozó amatőr versenysportolókat, akik – egyéni és csapatsportágakban – és elsősorban nemzetközi szinten kimagasló eredményeket értek el, hozzájárulni a tehetséges utánpótlás korú sportolók további felkészítéséhez, eredményeik javításához, életpályájuk kedvezőbb alakulásához.

Pályázók köre:

Pályázatot sportolóik nevében a sportszervezetek vagy a sportolók önállóan is benyújthatnak. A pályázatban részt vehet az a sportoló:

  • akinek bejelentett lakóhelye Zuglóban van, vagy
  • aki zuglói sportegyesületben versenyez,

és

  • megfelel a pályázati kiírás támogatási alapelveinek.

A pályázatok benyújtási határideje: 2019. november 26. (kedd) 11.30

A pályázati felhívás teljes terjedelmében megtalálható a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, illetve letölthető a www.zuglo.hu weboldalról.

A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet Nagy László József intézményi referensnél.

Tel.: 06-1-872-9396 e-mail: nagy.laszlo@zuglo.hu

Budapest, 2019. november 7.

Letölthető dokumentumok:

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb