Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Fókuszban a gyermekvédelem

Hálózati Együttműködés a Zuglói Gyermekekért (HEGY) címmel hirdetett szakmai konferenciát a Zuglói Közbiztonsági non-profit Kft. (ZKNP). A program célja, hogy jobban megismerjék egymás tevékenységét a gyermekvédelemmel foglalkozó szervezetek.

– A tapasztalatok szerint a gyermek- és ifjúságvédelmi területen dolgozók nem ismerik elég alaposan egymás munkáját, hatásköreit, lehetőségeit – mondta a csütörtöki rendezvényen a ZKNP prevenciós koordinátora. Adler Katalin szerint ezek ismeretében hatékonyabbá lehet tenni a gyermekvédelmet.

– A statisztikák azt mutatják, hogy ma Magyarországon minden harmadik gyerek szegénységben, kirekesztettségben él – hangsúlyozta Szabó Rebeka alpolgármester, megjegyezve, a problémáról beszélni kell, ahogyan arról is, hogy a területen dolgozó szakemberek alulfizetettek, a szakmának nincs meg a kellő presztízse. Mint mondta, a zuglói önkormányzat mindig is kiemelten kezelte a gyermekvédelmet, emiatt is működtette már 2015 óta a Gyermekjóléti Kerekasztalt, amely szintén arra törekedett, hogy egy asztalhoz ültesse az érintett szervezeteket.

Az október 4-i rendezvényen két témával foglalkoztak kiemelten: vizsgálták a családokkal való közös munka nehézségeit, illetve az intézmények közötti együttműködések lehetőségeit. A problémafelvetések után munkacsoportokat alakítottak, amelyek a jövőben tovább dolgoznak a megoldásokon. A szervezők tervei szerint a tapasztalatokat és az eredményeket évente vitatják majd meg a program résztvevői.

Fotó: Balogh Róbert

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb