Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Ingyenes programokkal segítik az egészségügyi dolgozókat

Relaxációs és szupervíziós csoportot indít november végén a Lelki Egészségvédő Alapítvány. A szervezet a zuglói önkormányzat támogatásával segíti a kerületi egészségügyi dolgozókat.

A relaxációs csoport lehetőséget ad megismerkedni az autogén tréning módszer néhány alapgyakorlatával, és egyéb eszközökkel, amelyek belsőleg segíthetnek bennünket a nehéz időszakokban – magyarázta Fogarasi Lajos, az alapítvány ügyvezetője. A csoport egy olyan biztonságos teret kínál, amelyben kapcsolatot teremthetünk magunkkal, és akár azt is felfedezhetjük, hogy több belső erőforrással rendelkezünk, mint gondolnánk – tette hozzá.

Fontos, hogy a csoportalkalmak egymásra épülnek, ezért a szervezők azt kérik, csak azok jelentkezzenek, akik mind a négy programon részt tudnak venni október 20-án, 27-án, november 3-án és 10-én, alkalmanként 16 és 19 óra között a Lelki Egészségvédő Alapítvány irodájában.

A szupervíziós foglalkozás lehetőséget kínál a „ventillációra” (pszichológiai értelemben a felgyülemlett feszültség vagy negatív érzelmek kiadása, levezetése), arra, hogyan lehet az erőforrásokat tudatosítva nekivágni az új kihívásoknak. A programra bármely kerületi lakos jelentkezhet, aki egészségügyi intézményben, rendelőben, patikában dolgozik. A csoport tervezett létszáma 6 fő, október 22-én és 29-én 16 órától 19 óráig a Zuglói Civil Házban.

Jelentkezni a lea.pszichologia@gmail.com e-mail címen.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb