KEF-totó, nyeremények, pin-up szépségverseny, veterán autók, koncertek, és persze hamisítatlan rockabilly hangulat várja azokat, akik többet szeretnének megtudni a függőség megelőzéséről, a szerhasználat veszélyeiről.
A kábítószer-ellenes világnap apropóján megrendezett Zug-Low Rider célja a prevenció mellett az, hogy kulturált szórakozási lehetőséget kínáljanak a fiataloknak.
A már hagyománnyá vált programon évek óta zeneszóval, veterán autókkal, táncoló emberekkel telik meg a Csertő park. A kábítószer-ellenes világnaphoz közel, június 18-án délután 3 órakor kezdődik az esemény, amelyen az állandó programok (például veterán autó kiállítás, vintage ruhavásár) mellett, többek között koncertek szórakoztatják az érdeklődőket.
Emellett előkerülnek a fontos témák: a Zuglói Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjai, egyesületek, alapítványok képviselőitől kérhetnek segítséget a függőségben érintett fiatalok, és a szülők is.
– Ha valaki úgy gondolja, hogy a gyereke függő, vagy ha még nem merült fel ennek a gondolata, csak úgy érzik, hogy probléma lehet, mert depressziós, rossz hangulatú a gyerek, vagy nem tudnak egymással beszélgetni, akkor is tudunk segíteni – magyarázta Sokacz Anikó, a szervezet elnöke. Hozzátette, a KEF fő célja a prevenció, meg szeretnék mutatni, hogy a szerhasználaton kívül van más útja is a szórakozásnak.
A szervezők arról is gondoskodtak, hogy mindenki jókedvűen térjen haza: a KEF-totót helyesen kitöltők ajándékot kapnak, azon három szerencsés, akit kisorsolnak, értékes nyereményben részesülnek. (A KEF-totó szelvény IDE KATTINTVA érhető el.)
A tippeket a zugloikef14@gmail.com e-mail címre várják június 15-ig, továbbá a helyszínen is kitölthetőek lesznek az ívek.