Rendhagyó meglepetéssel kedveskedett a Zuglói Jókai Mór Általános Iskola vezetősége és tantestülete Gyereknap alkalmából május 27-én a diákoknak. Délelőtt 10 órakor ugyanis a gyerekek körében rendkívül népszerű Animal Cannibals együttes adott egy rövid koncertet az iskola udvarán.
Szinte már hazajárunk a Jókaiba – mondta Koller László (alias Qka), a rapegyüttes zuglói tagja -, hisz az utolsó zuglói koncertünket is itt tartottuk még 2018-ban. Olyannyira szeretünk ide jönni, hogy az egyik dalunk, az „Indul a vakáció!” klipjét is itt vettük fel néhány éve az akkori jókais gyerekekkel. Talán néhányan még itt vannak közöttük a mostani közönségünk soraiban is.
Az Animal Cannibals tagjai nagyon szeretik a palacsintát. Általában ugyanis ezt kérik gázsi gyanánt az iskolai fellépéseiken. Korábban sok kannibálos palacsintaparti volt a Heltaiban is, az utóbbi időben azonban ezek a programok a Jókaiban zajlanak. Köszönhetően Danyiné Koncz Mariann tanítónőnek, aki a Heltaiból nemcsak a tudását és szakértelmét, hanem az Animal Cannibals-et is magával hozta a Jókaiba.
A jókais gyereknap, azonban nemcsak rapkoncertből állt, hanem a gyerekek kézműves foglalkozásokon is részt vehettek, láthattak karatebemutatót és igazi tűzoltóautót, illetve táncolhattak és kiugrálhatták magukat az erre a célra felállított ugrálóvárban is.