Tisztelt Zuglóiak,
ez a zuglói karácsony más lesz mint a többi, hiszen a járványhelyzet miatt fontos, hagyományos programokat és rendezvényeket kellett lemondanunk. Bármennyire is fájdalmas, nem építjük fel a színpadot a Bosnyák téri templom mellett, elmaradnak a színes műsorok, nem rendezzük meg a karácsonyi kirakodóvásárt és nem építjük fel a korcsolyapályát sem. Mindezt azért, hogy minimálisra csökkentsük a találkozások számát és ezáltal a kiszolgáltatottságunkat a veszélyes koronavírusnak.
Nehéz döntés, de mindent meg kell tennünk azért, hogy megóvjuk szeretteink, barátaink, ismerőseink, a zuglóiak egészségét.
De a karácsony nem marad el! Lehet, hogy nem lesz olyan, mint amikor önfeledten és meghitten együtt ünnepelhetett az egész család, és rokonok, barátok, régen nem látott ismerősök örülhettek a régen várt találkozásnak, megosztva egymással az ünnep boldog izgalmát.
De a karácsony, a szeretet, a béke, a megnyugvás karácsonya, a szívünkben élő karácsony itt lesz velünk.
Ezért is állítottuk fel a Bosnyák téri a templom mellett a karácsonyfát. Köszönöm munkatársaimnak, hogy ezt megtették – mindannyiunkért. Ez a karácsonyfa most a reményt, az újjászületés reményét is kifejezi, azt a reményt, hogy fegyelmezetten összefogva, magunk mögött hagyva a járványt, fogunk mi még együtt ünnepelni, a reményt, hogy nemsokára mindenki újra korlátozások és tiltó szabályok nélkül élhet, és együtt lehet azokkal, akiket szeret.
Kérem, ezért is ügyeljenek a járványügyi intézkedések betartására!
Vigyázzunk egymásra!
Horváth Csaba,
Zugló polgármestere