A Herman Ottó Általános Iskola volt diákja kapta meg idén az MTK Baráti Körének egyik legrangosabb elismerését. Kata Mihály tagja volt annak az U17-es labdarúgó-válogatottnak, amely tavaly ötödik lett az Eb-n.
Az MTK Baráti Köre idén is megrendezte hagyományos jótékonysági bálját, ahol a kék-fehér klub vezetősége és a szurkolók átadták az elmúlt évben legjobban teljesítő MTK-s sportolóknak járó elismeréseket. Kiosztották többek között az Év sportolója, az Év edzője, az Év utánpótlás sportolója és az Év felfedezettje elismeréseket, ismertették a 2020-as Gedeon ösztöndíjprogram nyerteseit, valamint a klub három ikonjának életműdíjat adtak át. Az MTK több szakosztályával kötődik a kerülethez, ám, ha nem így lenne, akkor is lenne zuglói szála az idei díjátadásnak. Az Év felfedezettje elismerést ugyanis egy, a kerületben élő fiatal labdarúgó, Kata Mihály vehette át. A Herman Ottó Általános Iskola korábbi diákja tavaly tagja volt annak az U17-es labdarúgó-válogatottnak, amely az írországi Európa-bajnokságon ötödik lett, és ezzel – 34 év után – kvalifikálni tudta magát a korosztályos világbajnokságra.
Misiék a brazíliai seregszemlén is derekasan helytálltak, minden ellenfelükkel szoros mérkőzést játszottak, de végül nem jutottak tovább a csoportjukból. Kata Mihály az U17-es válogatott egyetlen olyan tagja volt, aki a felnőttek között is rendszeresen szerepet kap. Az ősz folyamán az MTK legtöbb meccsén pályára lépett az NB II-ben. A baráti kör, a klub vezetői, illetve a szakvezetés is nagy jövőt jósol neki.