Első rendezvényét tartja a Kék Tündér Alapítvány. A szervezet célja, hogy segítsen azoknak a szülőknek, akik az átlagostól eltérő fejlődésű, különleges gondozást igénylő gyerekeket nevelnek.
Az első találkozót március 13-án, a Mogyoródi úti Sportközpont kistermében tartják 15 és 17 óra között. Körmöczi Vera, az alapítvány vezetője elmondta, az ingyenes programon szeretnék megismerni egymást, valamint felmérni, miben és hogyan tudnának segíteni az érintett családoknak.
A szervezők a vendéglátás miatt kérik, hogy az érdeklődők jelezzék részvételi szándékukat a kektunderalapitvany@gmail.com e-mail címen, ahol – a szervezet közösségi oldalán kívül – információ is kérhető.