Advent második vasárnapján Hajdu Flórián és Szabó Rebeka alpolgármesterek gyújtották meg hivatalosan az adventi koszorú második gyertyáját a Bosnyák téren.
Ez alkalomból Bárány Béla atya, a szomszédos Páduai Szent Antal katolikus templom plébánosa osztotta meg gondolatait hallgatóságával. Elmondta többek között: az ünnepi készülődésben hajlamosak vagyunk csak a vásárlásokra, készülődésekre koncentrálni, és ilyenkor gyakran azt sem vesszük észre, ha a feszült rohanásban egy gesztussal, ingerült szóval megbántjuk a környezetünket.
– A legfontosabb adventi üzenet, hogy ne csak a külsőségekre figyeljünk, hanem arra is, hogy jók legyünk egymáshoz!
Ünnepi gondolatait követően a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola rézfúvós négyesének karácsonyi dallamára lobbantották lángra a második adventi gyertyát Hajdu Flórián és Szabó Rebeka alpolgármesterek.
Fotó: Képszerkesztőség
A Bosnyák téri karácsonyi vásár, amely december 1-től január 3-ig tart – bronzvasárnap lévén és feltehetően az enyhébb időnek köszönhetően is -, jóval több érdeklődőt vonzott, mint az első adventi hétvégén. A jégpálya, amely viszont február 5-ig fogadja majd a látogatókat, december 8-án szinte egész nap telt házzal üzemelt, a színpadon egymást váltották a fellépők, a standok előtt pedig gyakran sorok alakultak ki. A karácsonyvárás izgalma már Zugló fő terén is érzékelhető volt, ám a gyertyagyújtás egy rövid időre sokakat megállásra és elmélyedésre késztetett.