Mexikói úti Mozgásjavító EGYMI hetedikes és nyolcadikos diákjainak az alkotásaiból nyílt tárlat a városligeti Millennium Házában. A kiállítási darabok rajzórákon készültek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatóinak a közreműködésével.
Az Ösvényeinken: Veled című kiállítás az elmúlt félév közös munkájának az eredménye és a műalkotásokon túl a mozgáskorlátozott gyermekek világát is feltárja a látogatók előtt. Az alkotások a Mozgásjavító és a Millennium Háza épületében installációk formájában láthatók. A két helyszínt a Ligeten átvezető, jelekkel ellátott meseösvény köti össze.
A három szervezet együttműködését a Millennium Háza kezdeményezte. Ezzel kapcsolatban Földváry Piroska, a Millennium Háza igazgatója azt mondta, egy kulturális intézménynek kötelessége az ilyen programok indítása.
A Mozgásjavító EGYMI tanulója, Bíró Hermina Tünde a projekt nyújtotta élményeit osztotta meg a tárlatnyitón megjelentekkel. Mint elmondta nagy hatással volt rá és diáktársaira a MOME-s hallgatókkal való találkozások. Sokat tanultak tőlük, de ők is megismerhették, hogy milyen kerekesszékben élni. Főként a zenehallgatás utáni közös alkotás élménye ragadt meg mindannyiukban.
German Kinga, a MOME docense arról beszélt, hogy egyetemi hallgatóknak is sokat adott projekt, a Mozgásjavítót bejárva megismerték a mozgáskorlátozottak életét. A diákok és a MOME-s hallgatók együttalkotásáról fotósorozat és film is készült. Ezek is szerepelnek a tárlaton.
Az egy hónapig látható kiállításhoz számos program kapcsolódik. Lesz formatervező- és textiltervező workshop, parasport bemutató, tematikus tárlatvezetése, családi nap és drámapedagógiai foglalkozás is.
A kiállítás a Millennium Háza, a MOME és a Mozgásjavító EGYMI összefogásával, valamint a Magyar Paralimpia Bizottság támogatásával valósult meg.