Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Kivágják az életveszélyes fákat

71 jegenyefát vágnak ki a Szőnyi úti sporttelepen, mert egy szakértői vizsgálat megállapította, hogy a fák elöregedtek, és balesetveszélyesekké váltak. 

Elöregedett jegenyefákat vágnak ki a Szőnyi úti sporttelepen, amelyeket több mint ötven éve, valószínűleg társadalmi munkában, szakszerűtlenül ültettek el. A jegenye ipari fa, amely 25-30 éves korában hasznosítható, többnyire raklapok készülnek belőle. A Szőnyi úti fák azonban ennél jóval idősebbek.

Fotó: Balogh Róbert

Fotó: Balogh Róbert

Egy szakértői vélemény azt is alátámasztotta, hogy a fákat túl sűrűn ültették, ezért kevés volt számukra az élettér, emiatt már nem is egészségesek. A sporttelepen a 2006. augusztus 20-i nagy vihar több ilyen fát is kidöntött. Akkor szerencsére nem okozott balesetet, ám ez a veszély az új műfüves sportpályák megépítésével csak még nagyobb lett.

A fákat azért vágják ki, mert a lombok súlyától az ágak könnyen letörhetnek. Szentpáli Gábor, a BVSC-Zugló ügyvezető elnöke elmondta, hogy a fákat pótolni fogják, de ezúttal a környezetre kevésbé káros fajtákat, például juhart ültetnek majd a sportpályák közé.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb