Negyedik alkalommal rendezték meg a Zuglói VersPikniket a magyar költészet napja alkalmából, április 14-én.
A rendezvényt Garay Klára, a Zuglói Cserepes Kulturális Non-profit Kft. ügyvezetője nyitotta meg. A köszöntőt követően a zuglói tehetségkutató verseny különdíjasa, a Klasszika együttes adott műsort, majd Csomós Julka mondott verset. Ezt követően Garay Klára és Turczi István József Attila-, Babérkoszorú- és Prima Primissima díjas író, költő, a rendezvény házigazdája megkoszorúzta a Korong utca 6. számú ház falán József Attila emléktábláját.
Fotó: Képszerkesztőség
A szórakoztató programok nyitányaként a Mozgásjavító Iskola udvarán az intézményben működő MexDance tánccsoport adott műsort, majd a Korong utcában felállított színpadon az Arany János Általános Iskola vers és néptánc előadása következett. Ezután a Csillagszemű Táncegyüttes zuglói óvodás és kisiskolás csoportja lépett színpadra, majd a Parnasszus folyóirat fiatal költőinek zenés verses összeállítása következett. Fellépett a műsorban továbbá Angyal Gyula slam poetry előadásával, az Apmoé zenekar és a Pogácsa az Arénában Színkör.
A műsorok mellett a gyerekeket arcfestés és kézműves foglalkozás is várta. A rendezvényre ellátogatókat a helytörténeti sátorban kvíz, míg a rendőrségi sátorban KRESZ-teszt várta. Megtekinthették továbbá a Zuglói Szociális Szolgáltató Központ Patrónus Nappali Otthonának tagjai által készített dísztárgyakat, illetve felkereshették a Zuglói Egészségmegőrző Modell sátrát is, ahol állapotfelmérés és tanácsadás várta az érdeklődőket. A negyedik zuglói VersPiknik Gerendás Péter koncertjével zárult.
A magyar költészet napját 1964 óta ünneplik idehaza József Attila születésnapján, április 11-én. A költő 1933–1936 között élt Szántó Judit szavalóművésszel a Korong utca 6. számú ház manzárd szobájában. Itt született többek között József Attila A város peremén és az Eszmélet című verse.