Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Közjegyzői hirdetményi idézés – 11043/N/504/2024/10. – Joóné Szántó

HIRDETMÉNYI IDÉZÉS

A közjegyző a Pomáz településen, 2024. június 8. napján meghalt

Joó László Miklósné, születési neve: Szántó Zita
(született: Budapest 08, 1937. március 16., anyja születési neve: Rózsa Olga)

volt 1148 Budapest, Kaffka Margit utca 54 FSZ 1; alatti lakos örökhagyó hagyatéki eljárásában meghozta az alábbi végzést:

A közjegyző – tekintettel arra, hogy olyan személyek is öröklésben érdekeltnek látszanak, akiknek a személyes adatai ismeretlenek (köztük az örökhagyó leszármazói) – hirdetményt bocsát ki, és az örökhagyó hagyatéki ügyének tárgyalását

2025. év május hó 12. napján 13 óra 00 percre

a közjegyző hivatali helyiségébe (1149 Budapest, Kövér Lajos utca 51/A.) tűzi ki és arra az ismeretlen öröklésben érdekelteket, köztük az örökhagyó leszármazóit, mint öröklésben érdekelteket természetes személyazonosító adataiknak ismeretlensége okán a mellékelt figyelmeztetéssel hirdetmény úton megidézi, továbbá felhívja, hogy igényüket a hirdetményi kézbesítéstől számított 30 napon belül a közjegyzőnél jelentsék be. Ha az ismeretlen öröklésben érdekelt igényét e határidőn belül nem jelenti be, és a tárgyaláson sem jelenik meg, az eljárás további szakaszában őt mint öröklésben érdekeltet és igényét figyelmen kívül kell hagyni.

A tárgyalásra szíveskedjék magával hozni eredetben személyazonosító igazolványát (ennek hiányában kártya formátumú vezetői engedélyét vagy útlevelét), lakcímkártyáját, lakcímkártya hiányában egyéb személyi számot igazoló igazolványát, adókártyáját.

A közjegyző tájékoztatja az idézett hagyatéki eljárásban érdekelteket, hogy az eddig rendelkezésre álló adatok szerint az örökhagyó után végintézkedés maradt. A végintézkedés ügyfélfogadási időben megtekinthető a közjegyző hivatali helyiségében.

A közjegyző felhív mindenkit, aki a hagyatékra öröklésben érdekeltként igényt tart, hogy igényét a hirdetményi kézbesítéstől számított 30 napon belül a közjegyzőnél írásban jelentse be.

Közjegyző tájékoztatja az öröklésben érdekelteket, hogy az örökhagyó írásbeli végrendeletet tett.

A végrendelet esetleges érvénytelensége esetén, végrendeleti örökös hiányában – ha fenti határidőn belül a hagyatékra más örökösként érdekelt nem jelentkezik – a közjegyző a Magyar Állam, illetve Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat és a Budapest Főváros XIV. kerület Zuglói Önkormányzat törvényes öröklését állapítja meg és a hagyatékot, az arra más jogcímeken bejelentett igényekre is tekintettel az általános szabályok szerint adja át.

A hirdetmény közzétételének napja: 2025. március 20. napja. A hirdetményt a közzététel napjától számított 15. napon kell kézbesítettnek tekinteni.


A hirdetmény teljes, hiteles szövegét IDE KATTINTVA olvashatja el.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb