Elfogtak egy kerékpártolvajt Zuglóban. A rendőrök húsz biciklit foglaltak le. Várják a tulajdonosok jelentkezését!
Az elkövető éppen egy lopott biciklit tolt az utcán, amikor lecsaptak rá a nyomozók. A férfi a kihallgatás során összesen huszonöt kerékpár eltulajdonítását ismerte be. A lopásokra augusztusban és szeptemberben, Budapest különböző helyszínein került sor. A tolvaj több orgazdát is megnevezett, akiknek a lopott kerékpárokat eladta. A rendőrök náluk is házkutatásokat tartottak, amelynek során húsz – köztük két nagyértékű – biciklit találtak. Az elmúlt hetekben a rendőrök négy darabot már vissza is adtak a tulajdonosoknak, de tizenhat járműnek még mindig keresik a gazdáját.
Fotó: BRFK
A zuglói rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy, aki felismeri az alábbi képeken látható kerékpárok valamelyikét – amelyeket az elkövető Budapest belső kerületeiből és Zuglóból tulajdonított el -, az hívja a 06-1-461-8150/54-140-es telefonszámot, vagy jelentkezzen személyesen a Stefánia úti épületben!