A Telepes utca – Fűrész utca kereszteződésében adták át Zugló 238. térfigyelő kameráját. Az eszköz telepítését a kereszteződés közvetlen közelében lévő Széchenyi István Általános Iskola igazgatója, Rapatyi-Zöld Mária kezdeményezte.
Az intézményvezető lapunknak elmondta, egy egyeztetésen a kereszteződés nagy forgalma miatt kérte a kamera telepítését. – A parkolás sem megoldott, reggel nagyon sok autó jár erre, sok baleset, probléma volt már. Az eszköz talán visszatartó erővel is bír. Arról nem is beszélve, hogy nyomon követhetjük az iskolába esetlegesen jogtalanul belépőket is – fogalmazott.
Az ünnepélyes átadón Horváth Csaba polgármester rámutatott, immár a 238. térfigyelő kamerát adják át, a rendszer pedig folyamatosan, értékelhető, jó minőségben rögzíti az információkat. A képeket pedig a nap 24 órájában rendőrök és közterület-felügyelők figyelik.
A körzet önkormányzati képviselője, Rózsa András alpolgármester ismertette a kamera technikai tulajdonságait: a hatméteres oszlopra szerelt eszköz FullHD felbontású, 360 fokban körbeforgatható, környezetét 150-200 méteres sugárban képes pásztázni.
Fotó: Balogh Róbert
Pesti Zsolt, az iskola diákönkormányzatának elnöke úgy tapasztalja, a diákok és a szülők mindig megkapják az elsőbbséget a zebrán, ugyanakkor a sok baleset miatt mindenképpen hasznosnak, visszatartó erejűnek gondolja a kamerát, amelynek felvételei alapján felelősségre lehet vonni a szabálytalankodókat.
Rapatyi-Zöld Mária és a kerületi rendőrkapitányság vezetője, Czirják Róbert a felvételek visszanézéséről is egyeztettek.
Kovács-Csincsák László, a kameratelepítéseket is koordináló Zuglói Közbiztonsági non-profit Kft. ügyvezetője pedig felhívta az igazgató figyelmét az intézményi kamerarendszer programra.