Rozgonyi Zoltán alpolgármester és Cseke Vanda önkormányzati képviselő gyújtotta meg Zugló adventi koszorúján a negyedik gyertyát december 23-án.
Advent utolsó vasárnapján többek között a Balansz Görkori Suli, Retro Party és Lézer show szórakoztatta a Bosnyák térre kilátogatókat. A műsort követően Rozgonyi Zoltán alpolgármester és Cseke Vanda önkormányzati képviselő meggyújtotta Zugló adventi koszorúján az utolsó gyertyát.
Bárány Béla atya, a Páduai Szent Antal plébániatemplom plébánosa pedig arról beszélt, hogy az ünnepre az ember külsőségekben és a belsőjében is készül. A külső felkészülés a tárgyiasult dolgokra irányul, míg a belső a lélek nagytakarítása, amely során megvizsgáljuk: mit kell tenni azért, hogy az ember önmaga legyen az ajándék a szerettei számára, többet tudjon mosolyogni rájuk, és több időt tölthessen velük.
A gyertyagyújtásánál ezúttal is a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Vendel and friends fúvós kvartettje működött közre.
Fotó: Képszerkesztőség