Gyerekprogramok és koncertek várták azokat, akik június 7-én kilátogattak az első Zuglói Roma Napra.
A magyar népzenét játszó Hencida zenekar nyitotta a programot a Siemens pályán vasárnap. Karácsony Gergely, Zugló polgármestere köszöntőjében azt mondta, céljuk, hogy az emberek jól érezzék magukat a kerületben. Véleménye szerint mindenki egyenlő, de senki sem egyforma.
Tóth Csaba országgyűlési képviselő a rendezvényen hangsúlyozta, örülne, ha hagyománnyá válna a program. Ezt szeretné a Zuglói Roma Önkormányzat is. “Az elmúlt 8-10 évben még a kisebbségi önkormányzat vezetői sem nagyon törődtek a romákkal. Ezen változtatni kell” – közölte Samu Zoltán, a Zuglói Roma Önkormányzat elnöke.
Mint mondta, a hagyományok megtartásán túl az egyik legfontosabb feladatuk, hogy munkát szerezzenek a romáknak. Ennek érdekében a nagyvállalatokkal is felvesszük a kapcsolatot – magyarázta a Zuglói Lapoknak az elnök.
A vasárnap délutáni rendezvényen ugráló vár, pónilovaglás és zsákban futás is várta a gyerekeket, az érdeklődők emellett tradicionális roma ételeket is kóstolhattak.