Néhány játszóeszköz a gyerekeknek, parkrendezés és zárható kapuk – ezt szeretnék a lakók a Martinuzzi kertben. A területen január 27-én tartott lakossági egyeztetést Megyeri Szabolcs, Zugló főkertésze.
Korábban 120 aláírás gyűlt össze azért, hogy a kertben játszótér legyen, ám azt többen kifogásolták. A fórumon azonban kiderült, hogy néhány, kisgyerekeknek telepített játszóeszköz senkinek sincs ellenére. Abban minden megjelent egyetértett, hogy a kert két bejáratán zárható kapu legyen. A környéken élők fontosnak tartják azt is, hogy a kert rendezett legyen, és rendszeresen ápolják a benne lévő növényeket.
– A kertrendezés és a nagytakarítás tavasszal kezdődik. A lezárás, a padok és a szemetesek elhelyezése is viszonylag hamar megvalósulhat, kipróbálhatjuk, hogyan válik be a változás. A játszóeszközök kihelyezéséről pedig később tartunk egy közösségi tervezést – zárta a fórumot Megyeri Szabolcs.
Fotó: Képszerkesztőség