A Szent István Király zeneművészeti iskola Columbus utcai nagytermében tartották a második lakossági megbeszélést Törökőr mobilitás-fejlesztésével kapcsolatban. A lakók négy, játékos munkaállomáson jelezhették a városrésszel kapcsolatos problémáikat, ötleteiket.
Zugló Önkormányzata a Sunrise projektben nyert uniós támogatást Törökőr mobilitási fejlesztéséhez. A kapott összegből 65 ezer euró, azaz csaknem 20 millió forint áll rendelkezésre a kivitelezéshez. A beruházás megtervezése a MIZUglónk program keretében zajlik, az érintett lakosság bevonásával.
– Önkormányzatunknak az a filozófiája, hogy minden döntési pontnál megkérdezzük a zuglóiakat, és a fejlesztéseket velük együtt találjuk ki – mondta Karácsony Gergely polgármester a Sunrise program második megbeszélésén. – Ezeknek a találkozóknak a másik célja, hogy mi is minél jobban megtanuljuk a közösségi tervezés technikáját.
Az október 9-i rendezvényen négy, játékos munkaállomást állítottak fel a szervezők. Az első megbeszéléshez hasonlóan ezúttal is kiterítettek egy térképet, amelyen a lakosoknak azt kellett berajzolniuk, hogy Törökőr területén merre és milyen eszközzel közlekednek a leggyakrabban, míg a másik térképen színes pontokkal jelölhették meg a problémás szakaszokat. Az ötletek megvitatásában Szabó Rebeka alpolgármester is részt vett.
Bella Jakab a vasútállomás mellé tett rózsaszín ponttal hívta fel a figyelmet arra, hogy szükség lenne egy vonat-metró közös csomópontra, Szilasi Józsefné pedig a Tábornok utca-Zászlós utca kereszteződéséhez rakott sárga pöttyöt, mert szerinte elkelne ott egy fekvőrendőr. Mint mondta, iskola és óvoda is van a környéken, az autósok viszont túl gyorsan haladnak. – Emellett a vasúti sín Francia úti és Mexikói úti oldalára zajvédőfal építését javaslom, hogy az ott lakók tudjanak pihenni – tette hozzá.
Gertheis Antal, a Mobilissimus Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy a környékkel kapcsolatos felvetéseiket ezentúl a sunrise.mizuglonk.hu oldalon is megtehetik az érintettek. A közösségi megbeszélés harmadik munkaállomásán kérdőívvel várták az érdeklődőket, a negyedik asztalnál pedig egy villámjáték keretében próbáltak minél több információhoz jutni a szakemberek.
– A Chestnut projekt során megismert technikát alkalmaztuk – magyarázta Szokolay Örs, az önkormányzat stratégiai tanácsadója. – A játék során hat ember 18 perc alatt, 36 választ adhatott a városrész mobilitással kapcsolatos problémáira és a megoldásokra. Szalóki Gabriella itt vetette fel, hogy a zuglói vasútállomás környéke nem biciklibarát. Úgy véli, egy Bubi állomás és egy lift javítana a helyzeten.
Törökőr, azaz a Hungária körút-Thököly út-Róna utca-Kerepesi út által határolt terület fejlesztésének ötleteit november végéig még több fórumon jelezhetik majd a lakók. – A problémabegyűjtés után következik a felvetések közös kidolgozásának szakasza, amelyre 2018 januárja és áprilisa között kerül sor – részletezte Csikai Mária, az Igen Egyesület munkatársa. – Jövő májusban egy tanácsadó testület segítségével megtörténik az ötletek értékelése, előszűrése, és júniusban már szavazhatnak is a lakók, mik valósuljanak meg. 2018 decemberéig a hivatal a kivitelezés előkészítésén fog dolgozni, a megvalósítás pedig 2019 első félévében kezdődhet. 2019 második felében, az utókövetés szakaszában ellenőrizzük, hogy jól használhatóak-e az elkészült projektek.
A munkálatokról a mizuglonk.hu honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők, és október végétől, a Bosnyák téri ZETI irodában nyíló MIZUglónk ponton is kaphatnak majd információkat.