Három munkacsoportot hozott létre a Zuglói Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) csütörtökön. A májusban újjáalakult szervezethez továbbra is lehet csatlakozni.
Október 22-én tartotta második ülését a Zuglói Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF). A hatékony együttműködés érdekében létrehozták a bűnmegelőzési, a prevenciós és az ártalomcsökkentési munkacsoportot. A KEF-hez csatlakozott szervezetek, alapítványok, intézmények megállapodtak abban, hogy a következő két hétben létrehoznak egy olyan információs felületet, amelyen megismerhetik egymás munkáját annak érdekében, hogy összehangolhassák a feladatokat, később pedig együtt pályázhassanak.
“A következő ülésünk november második felében lesz, akkor már kiosztjuk a konkrét feladatokat. Addigra felmérjük azt, hogy az általános- és középiskolákban hogyan tudnunk segíteni” – mondta a Zuglói Lapoknak Sokacz Anikó, a Zuglói Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke.