A zuglói rendőrök február 11-én bűncselekmény gyanúja miatt a XIV. kerületi kapitányságra előállították azt a férfit, aki január elejétől sorozatban hajtott végre gépkocsi-feltöréseket a Hermina út-Borostyán utca találkozásának közelében.
Az ablakbetöréses módszert alkalmazó bűnöző kifigyelte, hogy a térfigyelő kamera látószögét egy meghatározott sávban egy közúti jelzőtábla kitakarja, és ő az így keletkezett holttérben ismétlődően fosztogathat. A városrész térfigyelő kamerarendszerét üzemeltető Zuglói Közbiztonsági non-profit Kft. (ZKNP) ezért felvette a kapcsolatot a KRESZ-táblákat kezelő Budapest Közút Zrt. munkatársaival, hogy kis mértékben változtassanak a tábla helyzetén, míg a kamerát úgy állították be, hogy a „vadászterületéről” az elkövető azt ne láthassa. A férfi gyanús tevékenységét a zuglói térfigyelő központban szolgálatot ellátó Varga Tamás közterületfelügyelő észlelte, aki azonnal értesítette a zuglói Rendőrkapitányság egyenruhásait. A helyszínre érkezve sikeresen igazoltatták a gyanús személyt, elszámoltatásakor a bűncselekmény elkövetéséhez szükséges eszközök kerültek elő a ruházatából.
A ZKNP a térfigyelő kamerarendszer folyamatos műszaki fejlesztésével, bővítésével, a társszervezetekkel szorosan együttműködve kívánja erősíteni a helyiek szubjektív biztonságérzetét.