Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Nemcsak a gyerekeket, a szülőket is segíteni kell

Online és személyes tanácsadások, foglalkozások – ezeket tervezik a Zuglói Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) tagjai. A keddi ülés résztvevői arra kerestek válaszokat, hogy a különböző szervezetek hogyan támogatják a veszélyhelyzet után újrainduló életben a gyerekeket, szülőket.

A programot a korábban megszokott helyszíntől eltérően Zuglói Egészségügyi Szolgálat Örs vezér terei oktatótermében tartották, ahol a Zuglói Egészségfejlesztési Iroda (ZEFI) tevékenységével ismerkedhettek meg bővebben a résztvevők. A tervek szerint ezentúl minden alkalommal más KEF-tag ad otthont az üléseknek, így jobban megismerhetik egymás munkáját. Dr. Varga Péter önkormányzati képviselő, a ZEFI szakmai vezetője részletesen, minden területre kiterjedően számolt be az iroda működéséről, tevékenységéről, amelyek között számos, prevenciós előadás, tréning található, amelyek ezentúl a KEF honlapján is elérhetőek lesznek.

A beszámoló után Sokacz Anikó civil és nemzetiségi tanácsnok, a KEF elnöke megköszönte a civil szervezetek önzetlen munkáját, amelyet a zuglóiakért tettek a veszélyhelyzet alatt, és megbeszélték azt is, megoldást keresnek az esetlegesen megjelenő drogszemét eltüntetésére.

Az ülés fontos pontja volt, hogy a tagok hogyan segíthetnék a gyerekeket és a szülőket a veszélyhelyzet feloldása utáni életben, a hirtelen szabadságérzet kezelésében. A Tiszta Jövőért Közhasznú Alapítvány két programot is indítana: egy minimum 3 alkalmas, szülők számára megszervezett beszélgetés, tájékoztatást, oktatást, valamint – mivel az elmúlt időszakban nőtt az alkoholfogyasztók száma – telefonos tanácsadást, segítséget indítanának alkoholfogyasztók és családtagjaik számára. Ugyanakkor több civil szervezet is jelezte, sok megkeresést kaptak, hogy a folytassák az online tanácsadásokat is, így azt tervezik, a személyes találkozásokon túl a virtuális térben is folytatják a munkát.

A programon részt vett mások mellett Dr. Nagy András Csaba, a ZESZ igazgató főorvosa, és Kinisch Andrea önkormányzati képviselő, aki a többiekkel egyetértésben hangsúlyozta az ifjúságkutatás szerepét, fontosnak érzi, hogy a fiatalok is részesei legyenek a KEF munkájának.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb