Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Nemzetiségi önkormányzatok újévi reményei 

Új évi köszöntéssel egybekötött kötetlen beszélgetéssel kezdték az idei munkát a kerület nemzetiségi önkormányzatai.

Sokacz Anikó nemzetiségi tanácsnok lapunknak elmondta, a járvány miatt december 18-án nem tudták méltó módon megünnepelni a nemzetiségek napját, ezért tartja kiemelten fontosnak a szerdai programot. – A pandémia a nemzetiségi önkormányzatok dolgát is megnehezítette, ennek ellenére rengeteget dolgoznak azért, hogy színesítsék a kerület kulturális életét, közösséget építsenek, erősítsék identitásukat, kultúrájukat – fogalmazott a tanácsnok. Hangsúlyozta az is, hogy az MSZP frakció azért is dolgozik, hogy a nemzetiségi önkormányzatok újra 1.8 millió forintból gazdálkodhassanak.

Az ünnepség megvalósításához Tóth Csaba, a kerület szocialista országgyűlési képviselője is hozzájárult, aki reméli, hogy idén nemcsak a nemzetiségek, hanem mindenki munkája könnyebb lesz, senki életét, munkáját se befolyásolja a járványhelyzet.

A programon mások mellett részt vett Hajdu Flórián alpolgármester is – Sokacz Anikóval és Tóth Csabával közösen apró ajándékkal köszönték meg a zuglói nemzetiségi önkormányzatok erőfeszítéseit.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb