Huszonnégy, tízfős óvodai csapat versengett egymással február 18-án, a Zuglói Tihany Óvoda által rendezett XXI. Zuglói Ovi Olimpián.
“Azok a gyerekek, akik az első ovi olimpián szerepeltek, lassan már szülőként biztatják csemetéjüket a lelátóról. Ez is azt bizonyítja, hogy milyen nagy hagyománya van Zuglóban ennek a sporteseménynek” – mondta köszöntőjében Karácsony Gergely polgármester.
A kerületi önkormányzat az elmúlt 21 évben mindig is fontosnak érezte a program támogatását, ennek köszönhetően a 2017-es versenyen is huszonnégy, egyenként tízfős óvodai csapat vett részt. A 240 gyerek, illetve a pedagógusok és a szülők egyszerre nem fértek volna el a tornateremben, ezért a szervezők négy turnusban versenyeztették az óvodákat. Mivel minden ügyességi feladatot időre kellett teljesíteni, az abszolút győztest ily módon is ki lehetett hirdetni. A négy csoportot végül a Rózsavár, a Kerékgyártó, a Tücsöktanya és az Óperenciás ovi csapata nyerte.
Fotó: Képszerkesztőség
A résztvevő gyerekek olyan hírességektől vehették át a jutalmukat, mint a háromszoros olimpiai bajnok és zuglói díszpolgár Szabó Gabriella kajakos, a 152-szeres válogatott, olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnok kézilabdázó Tóth Tímea, illetve a 95-szörös válogatott labdarúgó Juhász Roland.
A verseny rendezője pedig az a kétszeres olimpiai bajnok öttusázó, Martinek János volt, aki egyrészt az elmúlt 20 évben mindig levezette a programot, másrészt, akiről a dr. Mező Ferenc Általános Iskola tornatermét is elnevezték.
Martinek János azonban nemcsak a verseny levezetéséből vette ki a részét, hanem ő volt az, aki a részt vevő gyerekekkel a feladatokat is begyakoroltatta, illetve a verseny lezártával a rengeteg időeredményt is ő összesítette, majd ez alapján az idei ovi olimpia abszolút győztesét, a Tücsöktanya Óvodát is kihirdette. A rendezvény hagyományaiból fakadóan a nyertes csapat a rang és elismerés mellett a jövő évi ovi olimpia rendezését is kiérdemelte.