Fergeteges programkavalkáddal, jubileumi emlékérem-átadással, színpadi bemutatókkal, koncertekkel ünnepelte a kerület Rákosfalva 150. születésnapját. Az Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola udvarán igazi közösség tagjai találkoztak.
Csaknem ötven évvel ezelőtt 1975 februárjában költözött Rákosfalvára szüleivel és nagyszüleivel Fehér-Marádi Beáta. Hét év megszakítással azóta is itt lakik, s – ahogy fogalmazott – nem szívesen költözne el. – Rengeteg itt a fa, a zöld terület, ám a legfontosabb, hogy egy olyan közösség tagja lehetek, amilyet máshol nem tapasztaltam. Amióta az eszemet tudom, az itt élő emberek számíthatnak egymásra. A mai napig, ha bárki segítséget kér, 5-6 ember azonnal ugrik – mesélte Beáta, aki pedagógus, és nem mellesleg a 28. tanévét kezdte meg szeptemberben.
A kerületben 50 éve élő, és a Rákosfalva-kvízt megnyerő Ördög Lászlóné Judit is az összetartó közösségfontosságát emelte ki. Azt mondta, csupa jó élménye van, s a legszebb emlékek is Rákosfalvához kötik. – Itt kötöttem házasságot, itt születtek a gyerekeim, nagyon jól érzem itt magam – hangzottak szavai.
Rákosfalva sokat változott az elmúlt 150 évben, azonban három épület, a Szent István plébániatemplom, a Cserepesház és az Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola megmaradt. Utóbbi igazgatója, Puszter Bernadett jubileumi emlékérmet vehetett át Horváth Csaba polgármestertől és a kerületrész önkormányzati képviselőitől, Sokacz Anikótól és Hevér László Györgytől.
A polgármester ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta: Rákosfalvát két dolog jellemzi a legjobban. Az ott élők összetartó közössége, és a lakóházakat körbevevő sok-sok zöld terület. – Polgármesterként az a feladatom, hogy ezeket az értékeket erősítsem. Az elvonások ellenére elkötelezett vagyok, amit csak tudunk, mindent megteszünk Zugló és Rákosfalva fejlesztéséért – szögezte le Horváth Csaba.
Sokacz Anikó egyik szívügye Rákosfalva, azt is elmondta, örül, hogy részese lehet az ott élők erős közösségének. A képviselő terveiről is beszélt: szeretné, ha megújulna az iskola körüli járda, fejlesztenék az Örs vezér tér mögötti játszóteret, tiszták lennének a közterületek, és térfigyelő kamerát is telepítene, ami a Rákosfalva 5. sz. mögötti területet ‘figyelné’. Hevér László György a fejlesztésekkel kapcsolatban rámutatott, újra kell tervezni, de a játszótér felújításának megvalósulását reálisnak látja. Ugyanakkor továbbra is fontosnak tartja a Zsivora-park és az Ond vezér sétány rekonstrukcióját. A képviselő azt is elmondta, folytatná azt a hagyományt, amit képviselő társával öt évvel ezelőtt elindítottak. Jelesül azt, hogy első ízben megünnepelték Rákosfalva 145. születésnapját, majd két évvel később a Rákosfalva alapítójának tiszteletére Zsivora-emlékévet szerveztek, idén pedig ismét születésnapot ünnepelnek.
Az egész napos színpadi produkciók és kísérőprogramok óriási sikert arattak. Az iskola udvarát körülvevő pavilonoktól mindenki mosolygósan távozott, a fellépőket pedig vastapssal jutalmazta a jókedvű közönség, amelynek tagjai gyakran táncra is perdültek.