Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Pingvin totyogott a Dózsa György úton

Világgá indult és megrémült a Dózsa György úton az állatkertből kiszökött pingvin, akit egy taxisofőr fedezett fel a hajnali órákban, amint sötétben rótta az utcákat.

Egy taxisofőr jelezte telefonon, hogy március 9-én hajnali 3 órakor egy pingvint lát sétálgatni a Dózsa György úton. A bejelentést követően Pap Csanád és Czene Erik indult azonnal a Stefánia úti kapitányságról, akik Kardos Marcell és Elimbi Benjamin személyében polgárőri segítséget is kaptak. A négy egyenruhás már a kerület határában, a Szabolcs utcához közel bukkant rá a világgá induló madárra. A taxisofőr a kiérkezésükig szemmel tartotta a pingvint, és a rendőröknek azt tanácsolta, mielőtt akcióba lépnek, húzzanak kesztyűt, mert a pingvin csípése fájdalmas tud lenni.

Sikerült a megrémült állatot bekeríteni, majd a szárnya alatt megfogni, és az autóba tenni – idézte fel Czene Erik a hajnali esetet. Az autóban aztán egy pokrócba tették, hogy megóvják a sérüléstől, illetve, hogy megnyugtassák, majd visszavitték őt az állatkertbe.

Mivel a kisállat veszélyhelyzetben volt – egy nagy forgalmú úton sétált, ráadásul mindezt sötétben -, ez volt a leggyorsabb módja, hogy biztonságos helyre szállítsák őt. Az akcióban résztvevő két rendőr és két polgárőr valószínűleg megmentette a pingvin életét.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb