Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Polgármesteri beszámoló a február 27-i képviselő-testületi ülésről – Elfogadtuk a kerület költségvetését

A költségvetés összeállítása mindig stresszes tud lenni. Én úgy képzelem el, mint egy film forgatását – és remélem, hogy ez a büdzsé lesz az idei év slágere. Köszönet illeti a nagy munkáért a hivatali munkatársakat és az önkormányzati cégek dolgozóit. A saját szerepemet ebben úgy látom, mintha én lennék a mozigépész, aki a végén levetíti a filmet.

Tudom, hogy nincs tökéletes költségvetés, de azért igyekeztünk. Szerencsére sok javaslat érkezett a képviselőktől, ezek egy részét be tudtuk fogadni, más részét viszont sajnos nem – mindenki ismeri, milyen helyzetbe hozta a kormány az önkormányzatokat, különösen az 5,3 milliárd forint elvonással büntetett Zuglót. Azt ugyanakkor remélem, hogy év közben képesek leszünk a tervezettnél olcsóbban kihozni egyes dolgokat, az így megspórolt pénzt pedig a kimaradt, de sorban álló fejlesztésekre fordítani.

A délelőtt folyamán a volt MSZP-s Sógor László megnyilvánulása igazán megdöbbentett, akinek nem fájt bemondani több százmilliós kiadásnövelést, aminek fedezetét a hivatali dolgozók béréből vette volna el.

Szerencsére Hevér György alpolgármester részletesen elmondta, hogy mi a helyzet például a szociális kiadások terén: a tavalyi 294 millióról (ez a valós kifizetés volt) idén 400 millióra emeljük az erre szánt összeget. Márciusban kerül a testület elé a szociális rendelet módosítása, amelyben a rendszeres lakásfenntartási támogatást szeretnénk bővíteni, az eseti segélynél is lesz módosítás, a jövedelmi határ tekintetében is.

Jelentős összeget szánunk az önkormányzati lakások felújítására. Ez nagyon fontos.

A képviselő-testület végül a 2025-ös költségvetést név szerinti szavazással elfogadta.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb