Ötödik, pontszerző helyen végzett a Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, László Luca összeállítású magyar női kardcsapat a Budapesten zajló olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokság keddi játéknapján.
A budapesti vívó-vb legnagyobb fordításával jutott negyeddöntőbe a magyar női kardcsapat hétfőn. A lengyelek a nyolcaddöntőben már nyolc tussal vezettek, Pusztai Liza azonban egy 13-1-es asszóval biztosította be az addig reménytelennek tűnő továbbjutást. A negyeddöntőben az olaszok vártak a hazaiakra, a zuglói sportolónak pedig ezúttal is tetemes hátránynál kellett pástra lépnie. Pusztai ugyan 14-5-ös győzelmet aratott, a találkozó megnyeréséhez azonban ez is kevésnek bizonyult: 45-38-ra az olaszok nyerték a mérkőzést, és jutottak tovább.
A magyar csapat számára az ötödik hely megszerzése is fontos cél volt, hiszen a budapesti vb kiemelt pontokat ad az olimpiai kvalifikációs versenyben. Lizáék előbb ismét hátrányból fordítottak, majd nyertek a kínaiak ellen, ezt követően az ötödik helyért a riói olimpia ezüstérmesével, az ukránokkal csaptak össze. A magyar csapat remek játékkal ezúttal is hátrányból fordított, így egy ötödik hellyel, és értékes kvalifikációs pontokkal gazdagodott.
Az egyéni versenyben Pusztai Liza a 16 közé jutásért kikapott a kétszeres olimpiai bajnok amerikai Zagunis-tól. Ebben a szakaszban búcsúzott a női tőrözők között a másik két zuglói vívó kötődésű vívó, Mohamed Aida és Muhari Eszter is, aki élete első felnőtt világbajnokságán vett részt.