A kerület egykori és mai kávéházairól, eszpresszóiról, vendéglőiről tartott előadást Mach András a Cserepesházban, október 14-én.
A Samodai József Zuglói Helytörténeti Műhely rendezvényén Mach András régi fényképek és képeslapok, számlák, illetve étlapok digitalizált másolatainak felhasználásával, valamint a vendéglátóhelyekhez kötődő saját élményeinek felelevenítésével mutatta be a kerület egykori szórakozóhelyeit.
Az előadásból kiderült, hogy a Róna utca és a Thököly út kereszteződésénél működött a Tere-Fere eszpresszó. A köznyelvben csak Fere néven emlegettek kávézóban zongorista szolgáltatta a zenét. A szórakozóhelyen gyakran megfordult Gyémánt László is, aki külföldön is elismert festőművész lett.
Mach András arról is beszélt, hogy a Thököly út és a Stefánia út kereszteződésében két ismert vendéglátóhely is működött. Az egyik a Napsugár presszó volt, amely elé ki lehetett ülni, amíg be nem építették a teraszát. Ez ma Stefánia étterem néven működik. Vele szemben az út túloldalán a Thököly út 80. szám alatt nyitották meg a Klein testvérek 1907-ben a Stefáni Corso kávézót, amely az 1950-es évek derekától Szófia étterem, majd Thököly étterem néven működött tovább.
Az előadó azt is elárulta, hogy az Amerikai út és a Korong utca sarkán lévő Csalogató kisvendéglőnek otthont adó épületben lakott egykor Dénes Oszkár operett énekes primadonna feleségével, Bársony Rózsival.
Mach András azt is elmondta, hogy a Nagy Lajos király útja 178. szám földszintjén korábban az Árok étterem volt, amelynek terasza a gyarmat utca felé nézett.