Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Szakemberek segítenek a veszteség feldolgozásában

Gyászfeldogozó csoport indult a Hermina úti szakrendelőben szeptember végén. Az ingyenes foglalkozásokat hetente, keddenként tartják egészen november végéig.

A hagyományok háttérbe szorulásával az emberek egyre inkább magukra maradnak gyászukban. Míg korábban a veszteség feldolgozásában a tradíciók, rítusok segítettek – a haldokló és később az elhunyt is még napokig otthon, a családja körében maradt, a rokonoknak volt idejük szembenézni a tényekkel, és siratóasszonyok is segédkeztek a búcsúztatásban -, mára gyakorlatilag a halál tabutéma lett.

– A mai kultúrában gyakran még azt sem engedjük meg magunknak, hogy átéljük a mély pillanatokat, kitartsuk a gyászévet. Nemhogy a rítusok nincsenek meg, de azt sem tudjuk, hogy forduljunk másokhoz segítségért, támogatásért a nehéz időkben. Sem a gyászoló, sem a közösség, a barátok részéről nincsenek meg azok a mondatok, amik elindítanak egy ilyen beszélgetést – vázolta a problémát Simon Kata, aki nyolc éve vezet gyászfeldolgozó foglalkozásokat.

– Ezért kell segítség az érintetteknek. Egy-egy ilyen foglalkozásnak konkrét tematikája van – segítenek például abban, hogyan kell felvállalni a veszteséget, milyen erőforrások vannak a feldolgozáshoz, stb. -, és egyszerre 7-12 fő vesz rész rajta, akik között általában már az első alkalommal kialakul egyfajta sorstársi közösség.

A gyászfeldolgozó csoportba – ahova nemcsak haláleset, hanem egyéb veszteséget okozó krízishelyzet esetén is lehet érkezni – előzetesen jelentkezni kell a Zuglói Egészségfejlesztő Irodánál (zefi@zesz.hu) vagy Simon Katánál (06 70 2501 5587).

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb