Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Szépkorúakat köszöntött fel Zugló polgármestere

Horváth Csaba polgármester kerületünk szépkorú lakosainak, három hölgynek kerek évfordulójuk alkalmából személyesen fejezte ki gratulációját a  miniszterelnök és az önkormányzat emléklapjával, egy csokor virággal és tortával.

A kellemes hangulatú, kötetlen beszélgetés közben a polgármester érdeklődött a hölgyek élete, hogyléte felől.

Marjai Pálné, Anna nyugalmazott pedagógus, mérnök-tanár kilencvenedik születésnapját ünnepelte idén áprilisban. Születése óta Zuglóban él az édesapja által épített házban. Amerikai úti lakásában vendégelte meg a polgármestert és Fábis Laurát, az önkormányzat civil kapcsolati referensét.

A kellemes hangulatú beszélgetésből kiderült, hogy kisebb-nagyobb betegségek után is jó egészségi állapotnak örvend, ugyan gobelineket már nem készít, aminek egyetlen oka van, hogy nem tudják hova felakasztani a szép alkotásokat, ezért inkább kötöget.

A 100 éves Baski Imrénét, Klárát és a 90 éves Nagy Józsefnét, Évát a Hermina úti Schweitzer Albert Református Szeretetotthonban ajándékozta meg Horváth Csaba.

Baski Imréné, Klára irigylésre méltó memóriával és műveltséggel emlékezett családjának a magyar történelemmel összefonódó történetére. Nem kellett töprengenie Mária Terézia uralkodásának idején, pedig állítása szerint “csak” egy földműves lánya, az ő idejében hat elemit kellett elvégeznie – csak az 1930-as születésüeknek vezették be a kötelező nyolc osztályt -, utána beállt édesapja gazdaságába dolgozni. Hiába faggatta humorosan a polgármester, hogy mit tervez a következő száz évre, ő már 95 évesen sem számított arra, hogy megéri a százat. Klári néni szerint a hosszú élet titka: “Imádkozzál és dolgozzál!”

Nagy Józsefné, Éva eleinte tésztagyárban dolgozott, aztán a Kohó- és Gépipari Minisztériumban volt adminisztrátor, onnan ment nyugdíjba is, de akkor sem tétlenkedett, gyógyszertárban helyezkedett el. Sokat utazott, szeretett kirándulni, a Spartacus Sportegyesült turista szakosztályának is tagja volt. Most már csak az otthon kertjében és a lányával a Városligetben sétálgat.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb