Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Szilágyi Áron jószolgálati nagykövetként járt Zuglóban

Szilágyi Áron, háromszoros olimpiai bajnok kardvívó december 16-án ezúttal nem egy zuglói páston mutatta be vívótudását, hanem a MOL Alapítvány jószolgálati nagyköveteként érkezett a kerületbe.

– 2017 óta vagyok jószolgálati nagykövete a MOL Alapítványnak – mondta Áron a Hópárduc Alapítvány zuglói telephelyén tartott fejlesztő falmászó foglalkozást követően.
– Azóta minden évben részt veszek az alapítvány fiataloknak szóló jótékonysági programjain. Tandembicikliztem már látássérült fiatalokkal a Tisza-tó körül, pillepalackokból építettem ülőbútorokat közösségi szolgálatos középiskolai diákokkal, illetve voltam sajátos fejlesztési igényű gyerekekkel kutyaterápiás fejlesztő foglalkozáson is. Most pedig a Tüskevár Általános Iskola és Gimnázium autizmus spektrumzavarral élő diákjaival egy ugyancsak fejlesztő falmászó foglalkozáson vettem részt, amely rendkívül izgalmas program volt. Számomra a falmászás amúgy is a fejlődést szimbolizálja, hogy mindenki lehet ügyesebb és jobb annál, ami. Persze, ennek komoly ára van: összpontosítást, szorgalmat és kemény munkát kíván. Ugyanúgy, mint a vívás.
A Tengerszem utcában található Hópárduc Alapítvány falmászótermében a fejlesztő falmászás módszerével segítik a hozzájuk járó gyerekeket abban, hogy a mozgásuk és a figyelmük összeszedettebbé váljon. Az alapítvány elnöke, Sterczer Hilda, Erőss Zsolt hegymászó özvegye.
– Zsolt a volt Szovjetunió öt 7000 méternél is magasabb csúcsának megmászását követően érdemelte ki a Hópárduc nevet. Az ő szellemiségét tovább éltetve a mászótermi foglalkozások az általa képviselt elfogadó légkörben, a gyermekek erőforrásainak kiemelésével zajlanak, hogy a résztvevők minél jobban építhessenek erősségeikre és fejleszthessék gyengeségeiket. A falmászás segít megismerni önmagunkat, félelmeinket és értékeinket, egyúttal odafordít a természethez is, amelyben ezáltal jobban megtalálhatjuk a helyünket.
Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb