Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Tesztelték a pedagógusokat: alig találtak fertőzöttet

November utolsó hetében zajlott a bölcsődei dolgozók, illetve az óvodai és iskolai pedagógusok szűrése. A kormány által elrendelt ellenőrzést az ország nagy részében egyetemi hallgatók végezték, a szűrésekhez a gyorsteszteket is az állam biztosította.

Zuglóban a szűrőnap november 25. volt, amikor valamennyi kerületi intézményben 8.00 -12.00 között volt lehetőségük az önként jelentkezőknek a tesztelésre.

Mivel az egész akciót az EMMI és azon keresztül az Oktatási Hivatal koordinálta, így hivatalos adatokat nem kaptunk – tudtuk meg Hevér László Györgytől, a Népjóléti Bizottság elnökétől. – Természetesen a saját fenntartási intézményeinktől be tudtuk gyűjteni a szükséges információkat, így azért némi képet kaptunk a kerületi helyzetről.

Eszerint november 25-én 11 telephelyen 150 bölcsődei dolgozót teszteltek, amely szám egy nappal később még 19 teszteredménnyel egészült ki. A közel 170 dolgozó közül csak négyen szolgáltattak pozitív eredményt. Nagyjából ez volt a helyzet az óvodáknál is. A 24 intézmény 29 telephelyén 367 óvodai dolgozót pedagógust és dadust szűrtek, akik közül mindössze háromnak volt pozitív a teszteredménye.

Két dolgot bizonyított ez a mérés, egyrészt az érintett munkavállalók nagy százaléka vállalta az önkéntes alapú szűrést, és csak töredékükről derült ki, hogy már megfertőződött. A bölcsődei és óvodai vezetőktől egyaránt azt hallottuk vissza, hogy a szűrés mindenhol flottul ment, a dolgozókat nem várakoztatták meg, az egyetemi hallgatók készségesek, udvariasak voltak, és a szűrés minden eszközét – a hulladékokat – is eltávolították.

A pozitív tesztek miatt természetesen az érintett telephelyeket bezárták, a dolgozók karanténba kerültek.

Hevér László György elmondta, nagyjából ez a helyzet az iskoláknál is, bár arról pontos információval nem rendelkezik.

Az iskolaigazgatókkal kapcsolatban állok, így a tőlük kapott információkra alapozva elmondható, egyelőre Zuglóban működőképes az oktatás, és reméljük, ez így lesz a jövőben is.

Az állam által elrendelt szűrés következő szakaszáról november végén még semmit sem lehetett tudni. Az újabb szűréseket – mint, ahogy az intézmények bezárását, az osztályok karanténba tételét és az online oktatás elrendelését is – az Oktatási Hivatal rendeli majd el. Ezekre várhatóan decemberben kerül sor.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb