Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Traumatudatos szemléletmód

A Békés Otthon Program keretében a családon belüli erőszak által okozott trauma felismerése és megértése érdekében szervezett kétnapos tréninget a Zuglói Közbiztonsági Non-profit Kft. a Laky Adolf utcai rendészeti központban. A programra kerületi családgondozók, iskolapszichológusok, szociális munkások és rendőrök kaptak meghívót.

A ZKNP három éve kezdett behatóbban foglalkozni a párkapcsolati és a családon belüli erőszakkal – mondta Adler Katalin, a ZKNP prevenciós koordinátora. – Ennek a programnak több eleme van, egyrészt a szakemberképzés, amelyből ma hiány van Magyarországon. Másrészt, hogy felgyorsuljon az információáramlás, az intézmények közötti kapcsolatok erősítése, majd az érintettekkel való munka – az áldozatok számára idén szeretnénk mi is csoportot indítani -, legvégül pedig a lakosság érzékenyítése, melyet plakátkampánnyal és médiamegjelenésekkel szeretnénk elérni.

Január 20-21-én már második alkalommal szervezett szakmai tréninget a ZKNP. Az őszi alkalmat követően ezúttal dr. Kulcsár Gabriella kriminológus, pszichológus és jogász tartott foglalkozást a kerületi szakembereknek.

Ennek a két napnak a legfőbb célja a traumatudatos szemlélet kialakítása annak érdekében, hogy azok a szakemberek, akik ilyen területen dolgoznak, elkerüljék az áldozatok újra traumatizálását, és elsajátíthassák a szükséges eljárásokat – mondta a kriminológus.

Dr. Kulcsár Gabriella fő kutatási területe az iskolai bántalmazás, de munkája során sokszor kell szembesülnie traumák okozta sérülésekkel.

Zugló azon ritka települések közé tartozik, amely foglalkozik ezekkel a problémákkal. Itt nagy hangsúlyt helyeznek az emberek szemléletformálására is, de a bántalmazások okozta traumák kezelésére is odafigyelnek – tette hozzá a kriminológus. – Azt is megtapasztalhattam, hogy a társszervek milyen hatékonyan tudnak együttműködni egymással.

 

 

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb