A magyar női vízilabda-válogatott 9-7-re legyőzte a holland válogatottat a szerbiai Európa-bajnokság döntőjében, ezzel pedig nemcsak a kontinensbajnoki címet szerezte meg, hanem az olimpiai szereplés jogát is kivívta.
A frissen kinevezett szövetségi kapitány, Bíró Attila csapatában két zuglói pólós is helyet kapott. Illés Anna és Takács Orsolya komoly szerepet vállalt a sikerből. A BVSC-Zugló női vízilabda-csapata évek óta a hazai mezőny legjobbjai közé tartozik. Ennek megfelelően minden világverseny előtt több játékost delegál a válogatottba. Az EB-re utazó 13 fős keretbe két zuglói játékost válogattak be, akik jó eséllyel pályáznak az olimpiai csapatba kerülésre is. Ez utóbbi együttesben remélhetőleg egy harmadik BVSC-s játékos, Kisteleki Dóra is helyet kap majd. Az Európa-bajnok válogatott nagyrészt az UVSE-re épült, melynek sztárjai – Antal Dóra, Kisteleki Hanna vagy a finálét két góljával eldöntő Tóth Ildikó – korábban egyaránt a BVSC-ben játszottak.
A női válogatott Európa-bajnoki sikere és olimpiai kvalifikációja a tavasz menetrendjét is átírja majd. A lányoknak ugyanis nem kell majd egy rendkívül fontos tornán a kvalifikációért küzdenie, hanem a bajnokságra koncentrálhatnak. Az olimpiai keret várhatóan május környékén kezdi majd meg a felkészülést a riói játékokra. A női vízilabdázóknak utoljára a 2001-es budapesti Európa-bajnokságon jött össze az aranyérem, és a sportág történetében is csak a harmadik volt a mostani belgrádi siker. A magyar női pólósok nem mellesleg már két világbajnoki címet is szereztek. Igaz, az olimpiai érem még hiányzik a kollekcióból.