Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Újranyílt a Hétszínvirág

Nyolc év kihagyás után, a zuglói önkormányzat támogatásával idén ismét megrendezték a kerületi óvodapedagógusok Hétszínvirág elnevezésű szakmai versenyét.

 A Zuglóiak Egymásért rendezvénysorozat keretében 1997-ben indult útjára a Hétszínvirág néven ismertté vált, zuglói óvodapedagógusok részvételével zajló szakmai program. A rendezvényt kétévente rendezték meg, és mindig más témára épült. Nyolc év kihagyás után, a zuglói önkormányzat támogatásával idén november 15-én ismét megrendezték a szakmai versenyt a Szent István Gimnázium Dísztermében.

A székeket elsősorban gyerekek és a szüleik foglalták el, az óvodapedagógusok pedig egymást váltották a színpadon. A program újraélesztésében a Bóbita, a Tücsöktanya, a Hétszínvirág, a Narancs, a Tündérkert, valamint a Meseház Óvoda Őrnagy utcai és Egressy úti tagintézménye vett részt.

Fotó: Képszerkesztőség

A szakmai rendezvényen a hét produkció előadói komoly ajándékokért versenyeztek: az első helyezett a vándorkupa mellett 90 ezer forintos játékcsomagot, a második 60 ezer forint értékű játékot, a harmadik pedig egy 30 ezres csomagot vihetett haza, de egyik résztvevőnek sem kellett üres kézzel távoznia, valamennyien kaptak ajándékot.

A végső sorrendről egy háromfős szakmai zsűri – Németh Ákos színházi dramaturg, Konta Nelli színművész és Túri Istvánné, a Meseház Óvoda nyugalmazott vezetője – döntött, a rendezvény díszvendége pedig Bajzáth Mária mesepedagógus volt.

– Az óvodapedagógusok mindenkinél jobban tudják, hogy a mesék mennyire fontosak a gyerekek számára – mondta beszédében Szabó Rebeka alpolgármester. – Ezért volt öröm látni, hogy milyen fantasztikus produkciókra képesek a zuglói óvodapedagógusok – tette hozzá, megjegyezve, az önkormányzat a jövőben is támogatni szeretné ezt a rendezvényt, így várhatóan két év múlva újabb témában rendezhetnek majd szakmai versenyt a kerületi óvodapedagógusoknak.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb