A hagyományokhoz hűen idén is zenés műsorral, vacsorával egybekötött ünnepséggel várták a kerület civil szervezeteinek képviselőit a Zuglói Civil Házba. A december 19-i programot Tóth Csaba, a Zugló országgyűlési képviselője nyitotta meg.
Felelevenítette az elmúlt napok történéseit, s elmondta, nagy hatást tett rá, amikor díjat adtak át egy kerekesszékes sportoló kislánynak, aki megtalálta élete értelmét. Azt a háromgyermekes családot sem felejti el, akik tíz év várakozás után végre önkormányzati bérlakásba költözhetnek. – Ilyenkor elgondolkodunk azon, hogy mi a fontos az életben, s mik azok az apró dolgok, amikre nem figyelünk oda, politikusként azonban ezekért a pillanatokért dolgozunk – mondta Tóth Csaba, aki mindezt kiegészítette azzal, hogy a Zuglóban működő civil szervezetek, tagjaik önfeláldozó, gyakran önkéntes és karitatív munkája nagyon fontos részét képezik a társadalmi életnek, a hétköznapjainkat és közérzetünket meghatározó közéletnek.
A kerület polgármestere, Horváth Csaba kifejtette, szerinte minden ember civil. – Vannak a politikusok, akik nem elégszenek meg azzal, hogy észreveszik, mi a rossz és tenni is akarnak ellene, s eközben ott vannak a civil szervezetek, akik ugyanazt csinálják, csak a politikusokra vonatkozó kötelezettségek nélkül. Az önkormányzatnak pedig kötelessége támogatni ezeket a szervezeteket azért, hogy Zugló olyan hely legyen, ahol jó élni – fogalmazott a polgármester.
Minden megjelentnek apró ajándékkal kedveskedett Sokacz Anikó civil- és nemzetiségi tanácsnok, aki köszöntőjében úgy fogalmazott, büszke a kerületben működő, évről évre gyarapodó civil szervezetekre. Azt tapasztalja, Zuglóban évek óta pezseg az élet, a különböző szervezetek nagyon fontos és hasznos feladatokat végeznek. Éppen ezért frakciójuk azért is dolgozik, hogy egyre több segítségek nyújtsanak az egyesületeknek.
Hevér László György, a népjóléti bizottság elnöke is támogatásáról biztosította a civil szervezeteket. – A civil pályázati rendszer is ehhez a bizottsághoz tartozik, a támogatás összegét tanácsnok asszony minden évben próbálja feltornászni. Azt gondolom, ezt jövőre megint megpróbálja, én támogatni fogom, mert a zuglói civilek megérdemlik, hogy az önkormányzat segítse őket, amennyire tudja – szögezte le az elnök.
Fotó: Képszerkesztőség / kepszerk.hu
Az önkormányzat részéről jelen volt Hajdu Flórián alpolgármester, Sógor László és Vida Attila önkormányzati képviselő is. Végül ajándékcsomaggal köszönték meg azok munkáját, akik egész évben kiemelten támogatták a civil szervezetek működését.
A nagyérdeműt a FiveLive Acapella, Gyertyán Balázs művész, Jász András és Iván Szandra szaxofonista illetve billentyűs szórakoztatta.