Beszámolók elfogadása, emlékműállítás, a szociális rendelet módosítása, társfinanszírozási és együttműködési megállapodás megkötése – ezekről is döntött Zugló képviselő-testülete csütörtökön.
Az ülés kezdetén Karácsony Gergely polgármester bejelentette: annak ellenére, hogy mandátumhoz jutott a 2018. évi országgyűlési választáson, nem lesz parlamenti képviselő, továbbra is Zugló polgármester marad.
A képviselő-testület ezt követően elfogadta a kerületi rendőrkapitányság, illetve az adóhatóság 2017. évi tevékenységéről szóló beszámolókat. A rendőrkapitányi tájékoztató szerit a kerületben tavaly a nyomozáseredményességi mutató 53,6 százalék volt, ami 20,5 százalékos javulás jelent. Az adóhatóság ismertetőjéből pedig az derült ki, hogy a szervezet 2017-ben 2,9 milliárd forintos bevételt realizált. Ez 117 millió forinttal haladja meg az előző évi összeget.
A testület elfogadta továbbá Zugló módosított szociális rendeletét, amely egyebek mellett szabályozza a rászorulók juttatásait és intézményi térítési díjakat. A határozat rendelkezik továbbá arról is, hogy a feltételeknek megfelelő kerületi 65 év felettieket az önkormányzat évi egy alkalommal települési támogatásként 5000 forintos pénzbeli juttatásban részesíti.
A képviselők arról is döntöttek, hogy Zugló Önkormányzata az EcoVeloTour elnevezésű pályázatra vonatkozóan támogatási és társfinanszírozási szerződést köt a Nemzetgazdasági Minisztériummal, illetve partnerségi megállapodást ír alá a program résztvevőivel. A kerület a Rákos-patak menti kerékpáros turizmus fejlesztését segítő mintaprojekt megvalósítására 269 572 eurós támogatást nyert. A 36 hónapos projekt során a pénzből többek között a Mogyoródi úti sportcentrum infrastruktúrájára támaszkodó kerékpáros pihenőt alakítanak ki.
Nem született ugyanakkor határozat az önkormányzati tulajdonú Mogyoródi út 130. és a Kövér Lajos utca 5-9. szám alatti Varga Zoltán sportpálya haszonkölcsönbe adásáról. Az elnapolt javaslat arra vonatkozott, hogy a kerület továbbra is a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Non-profit
Kft.-vel kössön mindkét sportlétesítményre haszonkölcsön megállapodást.
A beterjesztéshez azonban érkezett egy módosító javaslat, amely azt kezdeményezte, hogy a Sport Kft. csak 2018. augusztus 31-ig kapja meg a fent említett sportpályákat, ezután az önkormányzat a
BVSC Zugló sportegyesülettel kössön határozatlan idejű haszonbérleti szerződést. A hosszúra nyúlt vita során a testület arra az álláspontra jutott, hogy az ajánlás hosszabb vizsgálatot és egyeztetést igényel, ezért elhalasztotta a döntést.
Ezen túlmenően a testület elfogadta a Magyar Alkotóművészeti Non-profit Kft. útmutatásai alapján átdolgozott Kesjár Csaba emlékművet, amelyet a magyar autóversenyző halálának 30. évfordulóján avatnak fel a Róna utca 158–160 előtti közterületen.