Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Világhírű etológus látogatott az állatkertbe

Budapesten, a Fővárosi Állat és Növénykertben járt Jane Goodall. A csimpánzok és gorillák viselkedését tanulmányozó szakember két előadást tartott, illetve leleplezte régi kollégája, dr. Teleki Géza emléktábláját.

Jane Goodall pályafutása regénybe illő. Nagyrészt neki köszönhető, hogy a főemlősök közé tartozó csimpánzok és gorillák még ma is megtalálhatók az afrikai őserdőkben. Erről, illetve az emberiség számos bűnéről, többek között az orvvadászokról tartott érdekfeszítő előadást a neves szakember a Városligetben. A program részeként avatták fel azt az ismertetőtáblát is, amely dr. Teleki Géza munkásságával ismerteti meg a látogatókat.

Világhírű etológus látogatott az állatkertbe

Jane Goodall budapesti látogatása mindössze kétnapos volt, így nem tudta felkeresni azt a zuglói iskolát, amelyben egy tantermet róla neveztek el. A Kaffka Margit Általános Iskola közössége 2014-ben döntött úgy, hogy a természettudományi termüket a neves főemlőskutató nevére keresztelik. Jane Goodall sajnos nem tudott jelen lenni a névadó ünnepségen, távollétében a Jane Goodall Intézet magyarországi munkatársai képviselték őt.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb