Második jármű várakozási hozzájárulásának módosítása, személyi döntés meghozatala, iskolakezdési támogatás igénylési határidejének kibővítése, ezekről is döntött augusztusi rendkívüli ülésén a képviselő-testület. Határozott még a grémium a Bethesda kórház bővítésével kapcsolatos tanulmányterv elfogadásáról, kerékpáros pályázat határidejének kitolásáról és önkormányzati tulajdonú lakások értékesítéséről is.
A képviselő-testület zárt ülésen döntött a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. új vezérigazgatójának a személyéről. Horváth Csaba polgármester (MSZP) elmondta: a grémium Bernula Istvánt bízta meg az önkormányzati cég vezetésével. A polgármester kijelentette: a testület döntését elfogadta és igyekszik az új vezetővel olyan munkakapcsolatot kialakítani, amely segíti az eredményes feladatellátást.
Horváth Csaba azt is elmondta, az önkormányzati intézmények energiaellátására kiírt pályázat lezárult. A gázt a tavalyi 69 millióval szemben most 670 millióért, a villanyt a korábbi 80,1 millió helyett 537,5 millió forintért tudták beszerezni. Ez a gáznál közel tízszeres, a villanynál hétszeres áremelést jelent.
Tanulmányterv elfogadása
A testület elfogadta a Bethesda Gyermekkórház területén megvalósuló új kórháztömb telepítési tanulmánytervét. A korszerűsítési elképzelést bemutató dr. Velkei György főigazgató kiemelte, intézményük zöldmezős beruházás helyett Zuglóban kíván maradni, ezért kéri a grémiumtól a kerületi építési szabályzattól eltérő paraméterű kórházbővítés jóváhagyását.
A Bethesda egyesített telkén a beépítés mértéke nem haladja meg az 50 százalékot, a zöldfelület legalább 15 százalék lesz, az épületmagasság pedig 25 méter. A fejlesztés során 150 földalatti parkolóhely is létesül. A beruházás a meglévő épületek felújítását, bővítését és az új kórházi tömb létrehozását foglalja magába.
Dr. Velkei György arra is kitért, hogy a fejlesztéssel megoldódik a gyermekükkel kórházban maradó szülők elhelyezése. Az intézményben sürgősségi, CT-vel és MR-el felszerelt radiológiai, szülészeti, intenzív, gyermekpszichiátriai, égési és hoszpisz részleg is lesz.
A vitában felszólaló képviselők támogatták az elképzelést, viszont Várnai László (CivilZugló Egyesület), annak a véleményének adott hangot, hogy a kórház új szárnyát máshol kell megépíteni, valamelyik üresen álló állami, fővárosi, vagy kerületi tulajdonú telken.
Rendeletmódosítás
A grémium a Fővárosi Közgyűlés jogszabály változtatása miatt módosította a kerület parkolási rendeletét, amely szerint a lakásonkénti második gépjármű után adható kedvezményt az adott területen fizetendő egyórai várakozási díj kétszázötvenszereséből számolják ki. Ezután 30 százalékos kedvezmény jár az EURO 3-as, 50 százalékos az EURO 4-es, 70 százalékos az EURO 5-ös környezeti besorolású járművek után. A gáz és elektromos üzemű autók ingyen várakozhatnak. A rendeletmódosítás Zugló számára 65,6 millió forintos bevétel növekedést eredményezhet.
A testület elutasította Victora Zsolt képviselő (független) névtelen közterületek elnevezésére és utcanév megváltoztatására vonatkozó előterjesztését. A képvelő azt szerette volna elérni, hogy a javaslatában feltüntetett nevek közül online szavazással döntsön a lakosság a Rákospatak utca és a Csömöri út jelenleg névtelen részeinek elnevezéséről, illetve a Bosnyák köz új nevéről. Az ajánlott nevek között szerepelt többek között a Diktátor sikátor, a Döbrögi liget és a Betonikus kert.
Victora Zsolt továbbá azt is kezdeményezte, hogy az önkormányzat csak azt követően folytasson tárgyalásokat a Bosnyák tér mögötti területen ingatlanfejlesztést végző Zugló Városközpont Kft.-vel, miután a „Zugló” szó kikerül a cég nevéből. A testület ezt a javaslatát sem fogadta el.
A vita során a képviselő azt mondta, a bizarr közterület nevekkel a Bosnyák tér mögötti részen építkező befektető korlátlan jogai ellen akart tiltakozni, úgy ahogy ezt mások a Budapestre tervezett kínai Fudan Egyetem esetében megtették.
Várnai László a napirendi pont kapcsán bejelentette, október 1-re a beruházás ellen lakossági tüntetést szervez.
Vida Attila képviselő (LMP) úgy vélte a kiemelt beruházással szemben az önkormányzatnak nincs eszköze az ingatlanfejlesztővel szemben, csak a nyomásgyakorlás hatásosságában lehet bízni.
Tanévkezdési támogatás
A képviselők módosították Zugló szociális rendeletét. A változtatás szerint a tanévkezdési támogatás iránti kérelmet a gyermek törvényes képviselője minden év június 15. és október 31. között nyújthatja be. A módosítást már a 2022/23-as tanévre is alkalmazni kell.
A Képviselő-testület arról is határozott, hogy alkotmányjogi panasz nyújt be az egyes építésügyi, örökségvédelmi, vagyongazdálkodási és kormányzati igazgatási tárgyú kormányrendeletek módisítása miatt, mert az új jogszabály ellehetetleníti az önkormányzatok településképi véleményezési eljárását.
A testület még arról is döntött, hogy a 2022-re meghirdetett „Kerékpárral való közlekedés és autómentes szabadidő eltöltése” pályázat benyújtási határidejét szeptember 15-ig meghosszabbítja. A megpályázható összeg felső határát pedig bruttó 200 ezerről 500 ezer forintra elemelte.
Ingatlan értékesítések
A testület döntött még, öt az önkormányzat tulajdonában álló, kis alapterületű, lakatlan, félkomfortos ingatlan értékesítéséről is, amelyek a Semsey Andor, a Szugló és a Szatmár utcában, illetve a Dózsa György úton találhatók.
A képviselők határoztak továbbá az önkormányzat Keleti Károly utcában található 60 négyzetméteres, összkomfortos, 60,8 millió forintos forgalmi értékű lakása versenytárgyalás útján történő értékesítéséről is.
A grémium a lakosság igényét figyelembe véve döntött a Telepes utca 12–14. előtt évek óta üresen álló, további hasznosításra alkalmatlan, rágcsálók tanyájává vált, utcaképet rontó bódé elbontásáról.