Egy héttel az első adventi gyertya meggyújtása előtt, november 26-án nyílt meg a III. Zuglói Kori és Adventi Sokadalom a Bosnyák téren. Az időjárás azonban nem kedvezett a téli sportok szerelmeseinek, akik csak november 27-től – ha a beígért lehűlés is úgy akarja – vehetik majd birtokba a jégpályát.
Kerületünkben immár hagyomány, hogy telente a felnőttek és a gyerekek is ingyen korcsolyázhatnak – mondta megnyitó beszédében Zugló polgármestere. Karácsony Gergely úgy fogalmazott: mindez Zugló világképét is tükrözi: azt a nyitottságot, befogadókészséget, melytől bárki otthon érezheti magát a kerületben.
Fotó: Képszerkesztőség
A Bosnyák téri jégpályát a tervek szerint február 5-ig használhatják – ezúttal is ingyenesen – az érdeklődők. Tanítási időben délelőtt, 8-tól 15 óráig az iskolai és óvodai csoportok – bejelentkezés és előzetes regisztráció alapján – vehetik birtokba a jégpályát, ahol az önkormányzat ingyenes korcsolyabérlési lehetőséget is biztosít a számukra.
Két éve csaknem háromezer iskolás és óvodás gyerek látogatott ki a koripályára. A tavalyi szezonban pedig – annak ellenére, hogy a pálya egy hónappal rövidebb ideig volt nyitva – a gyerekek létszáma megháromszorozódott: körülbelül kilencezer diák járt a Bosnyák téri koripályán. A megnyitón Tóth Csaba országgyűlési képviselő azt mondta: reméli, hogy ebben a szezonban még a korábbiaknál is több gyerek használja majd a jégpályát. A Bosnyák téri műjégpályát az önkormányzat támogatásából a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. építette és üzemelteti, a létesítmény, illetve a karácsonyi vásár rendjére a Zuglói Önkormányzati Rendészet munkatársai és a polgárőrök felügyelnek majd, míg a hétvégi programokat a Zuglói Cserepes Kulturális Non-
profit Kft. szervezi.
Fotó: Képszerkesztőség
A jégpálya felületét délutánonként, 15 és 16 óra között újítják fel, végül a pályát 16 órától a lakosság előtt is megnyitják egészen 19 óráig. Az iskolai csoportok a helyszínen, vagy a 06/70 9431332-es számon jelentkezhetnek. Hétvégeken, illetve tanítási szünetben a pályát 9–20 óra között bárki igénybe veheti.