Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Zuglói sportlövők lettek a legjobbak

Még csak novembert írunk, de akad sportszövetség, amely már megválasztotta a 2020-as esztendő legjobbjait.

A Magyar Sportlövők Szövetsége (MSSz) azért hirdetett már ilyen korán győztest, mert a koronavírus-járvány miatt rengeteg versenyt kellett elhalasztania, illetve, mert az olimpia 2021-re történő halasztása miatt az idei év legfontosabb versenye, a Wroclaw-i Európa-bajnokság már februárban lezajlott. Szóval az MSSz megválasztotta a 2020-as év legjobbjait, mi pedig ismét kihúzhatjuk magunkat. Ugyanis mindkét nemnél egy-egy zuglói fiatalra esett a választás.

Fotó: Magyar Sportlövő Szövetség

A nőknél az a Dénes Eszter lett a legjobb, aki még csak 18 esztendős, tehát junior korú, ám a februári kontinens viadalon a felnőtt mezőnyben hatodik tudott lenni, illetve Péni Istvánnal párban ezüstérmes lett a vegyes csapatok versenyében. A férfiaknál pedig a már említett Péni István – ő is csak 23 esztendős – lett a legjobb, aki a Dénes Eszterrel közösen szerzett ezüstérme mellett az egyéni versenyben Európa-bajnok lett. Mindkét versenyző az UTE színeiben sportol, s az egyesület lövészszakosztálya Zuglóban, a Mexikói úton működik.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb